A júniusi G7-csúcson találkozna Biden és Putyin

BIDEN, Joe
Washington, 2021. április 15. Joe Biden amerikai elnök beszél a washingtoni Fehér Házban 2021. április 14-én, ahol bejelentette, hogy kivonulnak Afganisztánból az amerikai csapatok a New York- i terrortámadás huszadik évfordulójáig, szeptember 11-ig. Biden hozzátette, hogy a jelenleg Afganisztánban állomásozó, körülbelül 2500 amerikai katona kivonása május 1-jén megkezdődik. MTI/EPA/AP/Andrew Harnik
Vágólapra másolva!
Telefonon már tárgyaltak, júniusban pedig a hét vezető ipari hatalom (G7) júniusi csúcstalálkozóján pedig találkozni fog egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Joe Biden amerikai elnök - ezt maga Biden mondta kedden délután a Fehér Házban. Legutóbb az ukrajnai konfliktusról és egyéb regionális, illetve globális ügyekről egyeztettek.
Vágólapra másolva!

"Ez a reményem és elvárásom. Ezen dolgozunk" - fogalmazott Joe Biden amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos bejelentései után.

Biden első külföldi látogatása lesz a júniusi, amikor részt vesz a G7-csúcstalálkozón, amelynek idén az Egyesült Királyságban található Cornwall városa ad otthont. Az utazás előzetes ütemterve szerint Biden Belgiumba is ellátogat, ahol európai és NATO-s vezetőkkel tárgyal majd.

Biden és Putyin április 13-án telefonon beszéltek egymással. A Fehér Ház tájékoztatása szerint az amerikai elnök ekkor javasolta orosz hivatali partnerének, hogy találkozzanak egy harmadik országban, Európában a következő hónapokban.

Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti feszültséget korábban kiélezte, amikor Biden egy március 17-én adásba került televíziós interjújában igenlően válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy gyilkosnak tartja-e Putyint, valamint azt hangoztatta, hogy Moszkva beavatkozott az amerikai elnökválasztásba, és "megfizeti ennek az árát". Ezt követően Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövetet hazahívták konzultációra.

Az Egyesült Államok azóta szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben, amire Moszkva hasonlóképpen válaszolt.

A múlt hét csütörtöki kongresszusi országértékelőjében Biden Oroszországgal kapcsolatban azt mondta: "Putyin elnöknek egyértelművé tettem, hogy bár nem törekszünk a feszültség súlyosbítására, de cselekedeteiknek következményei lesznek, ha igaznak bizonyulnak". A szankciók ügyében kifejtette: az Egyesült Államok arányosan reagált az orosz lépésekre.

- tette hozzá.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak azt mondta: Biden június közepére tervezett londoni és brüsszeli látogatásának idejét

nem tekinti a lehetséges orosz-amerikai csúcs elképzelhető időpontjának.

Washingtoni kezdeményezésre pénteken ismét telefonon egyeztetett a Putyin-Biden csúcs lehetőségéről Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára és Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó.