Brüsszeli korrupció: ezért nem engedélyezi az unió a keleti vakcinákat?

Vágólapra másolva!
Miközben az Európai Bizottság és a nyugati sajtó sok esetben akkor is korrupcióról beszél, amikor ilyenről szó nincsen, most, amikor az uniós egészségügyi biztos súlyos ügye derült ki, mélyen hallgatnak. Stella Kyriakides és férje közös számláján váratlanul négymillió euró jelent meg, és eddig semmilyen értelmes, hihető magyarázat nem született erre. Kyriakides megpróbálja elhitetni, hogy ennek a nyilvánvalóan korrupciós pénznek nincs semmi köze a teljesen elrontott uniós vakcinaszerződésekhez. Most már nyilvánvaló, hogy a brüsszeli gyógyszerügynökség azért nem ad engedélyt a keleti vakcináknak, mivel azzal súlyosan sértenék a nyugati cégek érdekeit.
Vágólapra másolva!

Továbbra is sok a megválaszolatlan kérdés az Európai Unió egészségügyi biztosát, Stella Kyriakidest érintő korrupciós botrányban.

A múlt héten derült ki, hogy a ciprusi számvevőszék szerint négymillió euró jelent meg Kyriakides és férje közös bankszámláján.

A nyugati sajtó és az Európai Bizottság mélyen hallgat a hatalmas korrupciós botrányról.

Stella Kyriakides, az egészségügyért felelős uniós biztos elképesztő korrupciós botrányba keveredett Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Egyre nagyobb a nyomás

Az egészségügyi biztos botrányára eddig egyetlen szót sem vesztegetett a brüsszeli Politico, de a német, francia, olasz és a skandináv államok médiumai sem számoltak be az esetről. A legfrissebb keresésünk alapján a súlyos korrupciós botrányról eddig a holland TPOOK nevezetű újság számolt csak be Nyugat-Európában.

A lap arról írt, hogy Cipruson egyre nagyobb a nyomás Kyriakidesen és férjén a hirtelen vagyonosodás miatt.

Az egészségügyi biztos botrányáról egy nagyon részletes cikket közölt a lengyel wPolityce.pl oldal.

A lap szerint az egész ügy révén talán választ kaphatnak az uniós polgárok arra a kérdésre, hogy miért írt alá ilyen katasztrofális szerződéseket gyógyszergyárakkal az oltások megvásárlására az Európai Unió. A wPolityce idézi Ómolnár Miklóst, és kiemeli, hogy

a Kyriakides által aláírt szerződések semmilyen garanciát nem tartalmaztak a gyártó részéről az oltások szállítására.

A lengyel lap is ír arról, hogy a nyugati sajtó minden eszközzel megpróbálja elhallgatni az uniós biztos botrányát. Mindezek mellett beszámol a magyar oltási program sikeréről is, ami nem lett volna lehetséges a keleti vakcinák beszerzése nélkül.

Kyriakides botrányát a görög Circo Greco lap is részletesen bemutatta.

Hárítás

A korrupciós botrány lényege, hogy az unió egészségügyi biztosának és férjének közös bankszámláján lévő pénz az állami tulajdonban lévő Ciprusi Szövetkezeti Bank révén érkezett a családi számlára mint kölcsön, azonban ekkora összegnek nem tudnak fedezetet biztosítani, a ciprusi sajtó pedig passzív korrupcióról (vagyis vesztegetés elfogadásáról) beszél. Stella Kyriakides, miután lebukott, minden lehetséges módon mentegetőzni próbál. Azt állította, hogy nincs személyes érintettsége az ügyben.

Kyriakides megpróbálja elhitetni, hogy a nyilvánvalóan korrupciós pénznek nincs semmi köze az uniós vakcinaszerződésekhez. A vesztegetési pénzt a gyanú szerint oltóanyaggyártó cégek dobták össze, a nekik kedvező feltételekkel megkötött, a késlekedő, akadozó szállítást lehetővé tevő szerződésekért.

Természetesen az Európai Bizottság is mélyen hallgat a botrányról Forrás: Anadolu Agency/Dursun Aydemir

Korrupciós botrányok halmaza

A V4NA nemzetközi hírügynökség levélben fordult az Európai Unió egészségügyi biztosához. A hírügynökség arról kérdezte, hogy miért titkolta el ezt a négymillió eurót. A politikus nem először keveredik egészségügyhöz köthető korrupciós botrányba. Évekkel korábban férjével együtt ők voltak azok, akik egy bank mögé bújva privatizálták az összes onkológiai kezelést Ciprus szigetén, aztán, ahogy az lenni szokott, durván megemelték a kezelések árát.

Kyriakides 2000 és 2015 között a mellrákellenes Europa Donna Cyprus elnöke is volt, továbbá 2004 és 2006 között a European Donna hálózatot összefogó European Breast Cancer Coalition Europa Donna szervezet elnöke is. A European Breast Cancer Coalition Europa Donna 2006-ig visszamenően közzétette a honlapján pénzügyi beszámolóit.

Ezekből kiderült, hogy az elmúlt években több tízezer eurós támogatásokat kapott a Pfizertől, az AstraZenecától és a Johnson and Johnsontól is.

A V4NA levélben fordult a szervezethez, hogy megtudja, 2006 előtt milyen támogatásokat kaptak a gyógyszergyártóktól, és a biztost is kérdezték azzal kapcsolatban, hogy a vakcinabeszerzések során hogyan használta fel személyes kapcsolatait, amelyeket akkor épített ki, amikor a European Breast Cancer Coalition Europa Donna szervezet elnöke volt.

Brüsszel a vakcinabeszerzésben is megbukott Forrás: AFP/Ramon Van Flymen

Ezért késlekedhet Brüsszel

Kyriakides botránya kapcsán érdemes azt is figyelembe venni, hogy az uniós gyógyszerügynökség hónapok óta nem képes dönteni a keleti vakcinák elfogadásáról. Mindennek a hátterében az állhat, hogy

a nagy nyugati gyógyszergyártóknak nem érdeke a keleti vakcinák elismerése, mivel ezzel nagyon jelentős riválist kapnának.

A másik ok pedig politikai. Ha a keleti vakcinák versenyképesek lennének a nyugatiakkal mennyiségben, akkor az újabb komoly érv lenne arra, hogy

BRÜSSZEL HATALMASAT HIBÁZOTT, HOGY NEM RENDELT KELETI VAKCINÁT AZ ELMÚLT HÓNAPOKBAN.

Az euróválság és a migrációs krízis után újabb nagy kudarcot lenne kénytelen elkönyvelni a brüsszeli bürokrácia.

Meddig fedezik az egészségügyi biztost?

Mint arról korábban beszámoltunk, Stella Kyriakides az Egyesült Királyságban tanult pszichológiát, kiváló angol nyelvtudással rendelkezik. Tulajdonosi részesedése van a családja ügyvédi irodájában is, sőt, családja évtizedek óta befolyásos jogász családnak számít Cipruson, kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal. Vagyis sem az angol nyelvtudása, sem a jogi tájékozottsága nem indokolja, hogy ennyire hátrányos szerződést kössön.

FELMERÜL A KÉRDÉS, HOGY MIÉRT OLYAN SZERZŐDÉS SZÜLETETT AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ÉS AZ ASTRAZENECA KÖZÖTT, AMELY NEM TARTALMAZ KÖTELEZETTSÉGVÁLLALÁST?

Ezzel kapcsolatban a V4NA kérdésekkel fordult a biztoshoz. Azt kérdezték, hogy

Ursula von der Leyen bizottsági elnököt is megkereste a V4NA, azzal a kérdéssel, hogy

Megkérdezték, hogy szerinte tudatlanságból vagy szándékosan írt-e alá egy előnytelen szerződést a ciprusi biztos. Érdeklődtek továbbá azzal kapcsolatosan, hogy

A feltett kérdéseikre válaszokat eddig nem kaptak.