Legalább kétszáz fős, jogosítványt hamisító bandát vettek őrizetbe Spanyolországban

Vágólapra másolva!
A katalán és a spanyol rendőrség közös akciójában legalább kétszáz embert vettek őrizetbe kedd reggel, akiket azzal gyanúsítanak, hogy mintegy 1800 hamis vezetői engedélyt adtak ki. 
Vágólapra másolva!

A hálózat a közlekedésért felelős kormányhivatal, a Közlekedési Főigazgatóság adatbázisát is használta. A gironai bíróság bűnszervezet működtetése, vesztegetés, pénzmosás és hamisítás miatt nyomoz az ügyben - írja a Catalannews.com.

A rendőrségi akció egyidejűleg több helyen kezdődött kedd reggel fél nyolckor a főbb gyanúsítottak otthonainál, a következő településeken: Sant Feliu de Guíxols, Calonge, Llagostera, Quart, Vic és Girona - mindegyik Katalóniában található.

Nyomozáshoz közeli források szerint nagyjából húsz ember irányítja a hálózatot.

Az őrizetbe vettek között egy informatikus is van, aki a Közlekedési Főigazgatóságnál dolgozik, ő fért hozzá a hivatalos adatbázishoz.

Az őrizetesek között állítólag olyan is vannak, akik azt a feladatot kapták a bűnszervezetben, hogy találjanak olyan embereket, akik hajlandók megvenni a hamis vezetői engedélyeket, illetve olyanokat, akik visszakaphatták büntetésükért elvesztett pontjaikat. Ezekért 3000 és 15000 euró közötti összeget fizettek.

A nyomozók a bűnszervezeten belül négy működési szintet azonosítottak.

A nyomozás tavaly novemberben kezdődött, becslések szerint nagyjából 1800 hamis jogosítványt adtak ki. Nem kizárt, hogy a nyomozást kiterjesztik

és még több hamis dokumentum fog előkerülni.

A szervezet vezetői várhatóan csütörtökön kerülnek bíróság elé, de a nyomozás részeként tervezik további nyolcszáz ember őrizetbe vételét, akik fizettek a hamis papírokért.