"Majd csak akkor hívjatok hozzá orvost, ha meghalt!" - brutálisan bántak őrei a Jemenben elrabolt, majd kivégzett magyarral

Abdul Hakim Faris, Koltai György, Jemen, Áden
Vágólapra másolva!
Kegyetlenül bántak a Jemenben elrabolt és megölt magyar zenésszel a genfi székhelyű SAM emberi jogi szervezet szerint - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Az egyik kiszabadult rabtárs szerint Koltai Györgyöt Áden városában tartóztatták le a biztonsági erők egy hotelben, majd 2-3 hónapon át tartották fogva a város titkos, kínzásokról elhíresült börtönében.

A magyar férfit botokkal verték, huzalokkal kínozták, és több fogát is elvesztette a vallatószobában.

A koronavírussal is megfertőződött Koltai egy idő után olyan súlyos állapotba került, hogy vér kezdett folyni a testnyílásaiból. A rabtársak hiába kértek segítséget, az őrök csak annyit feleltek:

A férfi 2020. május 19-én halt meg, holttestét ismeretlen helyen temették el.

A lap megkérdezte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, mit tudnak Koltai jemeni utazásának és elrablásának körülményeiről.

– írták szűkszavúan. Így nem tudni, hogy a magyar állam tárgyalt-e Koltai elrablóival, a Dél-jemeni Átmeneti Tanáccsal, amely állítólag váltságdíjat követelt a zenészért.

A lap Koltai György barátaitól és családjától próbálta megtudni, mi vitte rá a zenészt, hogy a veszélyes közel-keleti országban telepedjen le. Egy, a neve elhallgatását kérő barát, aki utoljára 2013-ban beszélt a férfival, elmondta, György jó tizenöt éve már nem az az ember, akit megismertek.

Miután a férfi felvette a muszlim hitet, hátat fordított szülőhazájának, majd új életet kezdett.

„Felnőtt ember volt, szabad akarattal. Ezt választotta. Sajnálom, mert tényleg jó ember volt. Amikor utoljára beszéltünk, azt mondta, haza akar majd jönni, és újra zenélni szeretne a régi társakkal" – mondta a régi barát.

A Blikk elérte Koltai György édesanyját, de az asszony azt mondta, hogy nem akar beszélni, és letette a telefont.

A lap megtalálta a zenész Facebook-oldalát, amelyen már felvett arab nevével, Abdul Hakim Farisként szerepel. A feltöltött fotókból egy érdekes életút rajzolódik ki.

Látó még kopaszon, valószínűleg frissen a Közel-Keletre érkezve, majd hosszú hajjal, vízipipázva, arab barátok között.

Koltai György még egy jemeni tévécsatorna, a Belqees Tv isztambuli stúdiójában is megfordult a halála előtt több mint egy évvel, 2019 februárjában. A stúdióban a Jemenben alapított együttese, a beduin népzenével ötvözött rockdalokat játszó The Smouldering Ashes frontembereként interjúvolták meg.