Túladagolták a Pfizer-vakcinát egy olasz nőnek

Alics Szilvia, a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház epidemiológusa a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját készíti elő az oltáshoz az iváncsai Napfény Idősek Otthonában 2021. január 28-án.
Vágólapra másolva!
Kiengedték a kórházból azt az olasz nőt, akit hétfőn véletlenül négy adag Pfizer-vakcinával oltottak be a toszkánai Massa városában, írja a Local. A nő fejfájásra, fáradtságra és hidegrázásra panaszkodott, de sem láza, sem más fájdalma nem volt. 
Vágólapra másolva!

Egy kimerült nővér oltotta be a nőt túl sok vakcinával, ezt közölték az olasz egészségügyi hatóságok. A hibát az okozta, hogy a nővér véletlenül nem hígította fel sóoldattal az ampulla tartalmát, hanem így adta be a nőnek. Mint kiderült azonban, a korábbi hírekkel szemben a páciens nem hat, hanem csak négy adagot kapott.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Antonella Vicenti, a kórház fertőző részlegének vezetője azt mondta, hogy

a páciens nagyon megijedt, de szerencsére nem volt láza, és a fejfájáson és gyengeségen kívül nem volt más panasza, így 24 óra múlva már ki is engedhették.

Az orvosok figyelemmel követik majd az állapotát, rendszeresen vesznek tőle majd vért, nehogy később keletkezzenek mellékhatások. A kórház szóvivője szerint a nőnek valószínűleg nem kell majd megkapnia a második oltást.

Az olasz egészségügyi hatóságok emlékeztetnek arra, hogy

a gyártó Pfizer is vizsgálta már a túladagolás veszélyességét, és nem találtak súlyos kockázatot.

A nő azt nyilatkozta, hogy ilyesmi bármikor előfordulhat, és nem szándékos esetről volt szó.

A Pfizer-vakcinával már az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Izraelben és Németországban is történt túladagolás.