Három nőt is megerőszakolt néhány perc alatt egy londoni szexbűnöző

Vágólapra másolva!
Hajtóvadászatot indítottak egy férfi ellen, aki mindössze pár perc alatt három nőt erőszakolt meg London déli részén. A rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
Vágólapra másolva!

Három nőt támadott meg ugyanaz a férfi néhány perc alatt fényes nappal április 4-én a dél-londoni East Streeten.

A rendőröket eredetileg egy húszas éveiben járó nő miatt riasztották, akit a férfi megtámadott. Földre lökte, majd molesztálni kezdte. Amikor a férfi befordult a Blackwood utca irányába, néhány szemtanú értesítette a rendőröket.

Egy biztonsági kamera felvételeiből később kiderült, hogy ugyanaz

a férfi másik két nőt hasonló módon bántalmazott néhány perccel korábban. Egyelőre az áldozatokat sem azonosították.

A személyleírás szerint

a férfi 30-40 év közötti, vékony testalkatú. Kék kapucnis pulóvert, fekete dzsekit és sötét színű szabadidőalsót viselt a láb külső oldalán fehér csíkkal.

Forrás: Police Handout

A rendőrök közzétették a férfiról készült felvételt, és kérik, hogy

aki felismeri, azonnal értesítse őket. Kérik továbbá az áldozatokat, hogy ők is bátran jelentkezzenek.

- írták a rendőrök a közleményükben - írja a Mirror.