Hamász: Egy-két napon belül lehetséges a tűzszünet

consumer Horizontal
Rakétákat indítanak Izrael felé Gáza városból 2021. május 18-án
Vágólapra másolva!
Egy-két napon belül lehetséges a tűzszünet az izraeli-palesztin konfliktusban - jelentette ki szerdán a Gázai övezetet irányító radikális iszlamista Hamász mozgalom egyik vezető tisztségviselője.
Vágólapra másolva!

"Úgy vélem, a fegyvernyugvás elérését célzó erőfeszítések sikerrel fognak járni" - mondta Músza Abu Marzuk a libanoni al-Majádín televíziós csatornának nyilatkozva. "Arra számítok, hogy a tűzszünetet egy-két napon belül megköthetik, mégpedig közös megállapodással" - emelte ki a Hamász-illetékes.
A zárt ajtók mögött zajló tárgyalásokra rálátással bíró egyik egyiptomi biztonsági forrás szerint a felek közvetítők közbenjárásával

lényegében megállapodtak a tűzszünetben,

amelynek már csak a részleteit kell kidolgozni.

Rakétákat indítanak Izrael felé Gáza városból 2021. május 18-án Forrás: AFP/Mahmud Hams

Joe Biden amerikai elnök szerdán a feszültség számottevő és azonnali csökkentését követelte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetésében, annak érdekében, hogy megteremtsék a tűzszünet feltételeit.

Franciaország kedden Egyiptommal és Jordániával közösen az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) határozatát szorgalmazta az erőszak megfékezésére. A határozattervezet

a harccselekmények haladéktalan leállítását, illetve humanitárius hozzáférést követel a Gázai övezethez

- közölték a világszervezet diplomatái szerdán. Mint mondták, a dokumentumot akár már a héten beterjeszthetik szavazásra.

Azonnali segítség kell

Franciaország a határozattervezetben felszólítja a nemzetközi közösséget a Gázai övezetben élő palesztinok megsegítésére irányuló humanitárius erőfeszítések fokozására, különös tekintettel az ENSZ palesztin menekülteket segélyező közel-keleti hivatala (UNRWA) pénzügyi támogatása révén. Egyben javasolja az ENSZ BT-nek, hogy fokozza a diplomáciai erőfeszítéseket a konfliktus kétállami megoldás keretében történő rendezésére.

A dokumentum a konfliktus egyik szereplőjét sem hibáztatja a helyzet elmérgesedése miatt.

Az ENSZ közgyűlése csütörtökön fogja napirendre tűzni a május 10. óta zajló rakétaháború ügyét.

Időközben a harcok Izrael és a radikális palesztinok között változatlan hevességgel folynak tovább.

Füst gomolyog a Gáza déli részén található Rafah városában egy izraeli légicsapás után Forrás: AFP/Said Khatib

Az elmúlt napokban kiéleződött a feszültség a Közel-Keleten, és Kelet-Jeruzsálemben összecsapásokra, tüntetésekre került sor. Ezt követően rakétaháború tört ki a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet és Izrael között. A gázai egészségügyi hatóságok szerint eddig 228 palesztin vesztette életét, köztük több mint hatvan gyerek. Izraeli oldalon tizenkét ember halt meg.

A konfliktus fellángolása miatt többször összehívták az ENSZ BT-t is, de az eddigi ülések rendre eredménytelenül értek véget.