Egy börtönőr a testvérpár mindkét tagjával szexelt a cellájukban

Lucy Thornton
Vágólapra másolva!
Egyszerre két börtönviselt testvérrel alakított ki tiltott viszonyt a 28 éves, börtönőrként dolgozó Lucy Thornton. A 31 éves Aaron Whittaker, és testvére, a 28 éves Haden a börtönnek két különböző részében töltötte büntetését, a nő pedig felváltva látogatta őket.
Vágólapra másolva!

A nő a liverpooli börtönben ismerte meg a testvérpárt, akik külön épületrészben töltötték a büntetésüket, így egyik sem tudott arról, hogy a másikuknak viszonya van Thorntonnal.

Thornton bűnösnek vallotta magát a liverpooli bíróság előtt. Hozzátette, hogy

2018 novembere és 2019 augusztusa között tiltott viszonyba keveredett Aaronnal, és arra is rábeszélte, hogy telefonon tartsa vele a kapcsolatot. Ugyanezt megtette öccsével is 2018 november és 2019 június között.

Lucy Thornton Forrás: Liverpool Echo

A két Macclesfieldből származó férfi

tinédzserkoruk óta folyamatosan ki-be jártak a börtönbe. Aaron többek között súlyos testi sértésért, Haden pedig késelés miatt került be.

Aaron Whittaker Forrás: Liverpool Echo

2010-ben Aaron megszökött a warringtoni fiatalkorúak börtönéből, ahová bekerült a súlyos testi sértés miatt.

Kiugrott az ablakon, és elmenekült, ám később tetten érték, amint stoppolni próbált. Ezért újabb két hónapot kapott.

A következő börtönbüntetésében már az is közrejátszott, hogy

nem tudta fizetni a szerencsejáték miatti tartozásait, így illegálisan próbált pénzhez jutni.

2020 novemberében újabb nyolc hónapra börtönbe került, amiért

részegen, jogosítvány nélkül vezetett, és veszélyeztette a közlekedést,

de még előtte két hónappal korábban, szeptemberben is okozott egy balesetet, amikor összeütközött egy másik kocsival.

Ekkor feltartotta a kezét, és azt kiabálta a megsérült, 50 éves nőnek, hogy:

A nő négy hónapig nem tudott dolgozni, mire felépült, Aaront letartóztatták.

Testvére, Haden 2013 októberében került újra börtönbe, amikor az utcán leszúrt egy férfit.

Haden Whittaker Forrás: Liverpool Echo

Ebben az ügyben viszont

a két férfi ellen nem emeltek vádat, ugyanis egyelőre nem találtak kellő bizonyítékot ellenük.

Thornton óvadékért cserébe szabadlábra került, várhatóan június 25-én ítélik el - írja a DailyStar.