Legkevesebb hárman meghaltak, huszonheten megsérültek, és jelentős károk keletkeztek két földrengésben szombatra virradóra Kínában - mondták el a helyi hatóságok.

Az első, 6,4-es erősségű földrengés az ország délnyugati részén fekvő Jünnan tartomány turisták által kedvelt helyszínét, Tali (Dali) környékét rázta meg. A rengés fészke mindössze 8 kilométeres mélységben volt. A földmozgást több utórengés követte - tájékoztatott a kínai földrengéskutató hálózatok központja. A földrengésben utak és épületek rongálódtak meg, és földcsuszamlások elvágták a szállítmányozási útvonalakat a térségben. 

Tűzoltók a Jünnan tartományban fekvő Jangpi településen pusztító földrengés helyszínén 2021. május 22-én.Forrás: MTI/EPA/FEATURECHINA/Hszaio Szen

A regionális hatóságok szerint több mint 20 ezer embert kellett evakuálni. A második 7,4-es erősségű földrengést az északnyugat-kínai Csinghaj tartomány Kolog (Golog) Tibeti Autonóm Prefektúrájában található Mato megyében mérték. 

Ez a terület ezer kilométerre északra található az első földmozgás helyszínétől. 

A rengés fészke 17 kilométer mélyen volt. A ritkán lakott területen áldozatokról egyelőre nem érkezett hír, de több út megrongálódott és két híd leomlott. Szombat reggel azon a környéken is számos utórengést észleltek a kínai hatóságok.

A mentőcsapatok és a segélyszállítmányok megindultak az érintett térségekbe. Kínában rendszeresek a földrengések. Az egyik legpusztítóbb 2008-ban volt, akkor csaknem 90 ezren vesztették életüket vagy tűntek el Szecsuán tartományban.