Vásárlás után kidobta a közel 285 millió forintot érő szelvényét egy amerikai nő

kaparós sorsjegy
Vágólapra másolva!
A vásárlás után rögtön kidobott egy nyertes sorsjegyet egy amerikai nő, mert nem kaparta le rendesen. Az egymillió dollárt érő szelvényt végül a boltos fia találta meg, és visszajuttatták a vásárlónak.
Vágólapra másolva!

A massachusetts-i Lea Rose Fiega még márciusban vásárolt egy kaparós sorsjegyet a munkahelyéhez közeli boltban - írja az AP. A nő ebédszüneten volt, így

sietett és nem kaparta le teljesen a sorsjegyet.

Ezért azt sem vette észre, hogy nyert. Rose ezután a sorsjegyet odaadta a boltosnak, hogy dobja ki.

A nyertes szelvény még 10 napig hevert a pult mögött, amikor a bolt tulajdonosának fia átnézte a kidobott sorsjegyeket. Amikor Abhi Shah meglátta, hogy az egyik szelvény nincs lekaparva, befejezte a műveletet, és megállapította, amit a nő nem vett észre:

a szelvénnyel egymillió dollárt nyert.

Mivel Rose az egyik törzsvásárlójuk, így a család azonnal tudta, hogy övé volt a nyertes szelvény. Abhi ezután a munkahelyén felkereste a nőt, és végül közölték vele, hogy nyert a szelvénnyel, amit még a vásárlás után kidobott.

Az AP cikke szerint a nő januárban küzdötte le a koronavírust, így most "kétszeresen szerencsésnek érzi magát".

A lottótársaság a becsületes boltosnak 10 ezer dolláros bónuszt adott

a nyertes szelvény után, és Rose is azt mondta, hogy a nyereménye egy részét megosztja a családdal.