Bűncselekmény is felmerül a híres Diana-interjú előkészítésénél

Horizontal (FILES) In this file photo taken on July 26, 2007, journalist Martin Bashir speaks during the ABC portion of the Television Critics Association Press Tour at the Beverly Hilton Hotel in Beverly Hills, California. - British journalist Martin Bas
Az interjút készítő Martin Bashir
Vágólapra másolva!
Nem csillapodik a BBC Diána hercegnével készült interjúja körüli botrány. Az egy hete közzétett belső vizsgálat megállapította, hogy az 1995-ös interjút készítő Martin Bashir a közszolgálati médium szerkesztői elveivel szembemenve, tisztességtelen eszközökkel bírta rá Diánát arra, hogy belegyezzen a beszélgetésbe - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Az interjú egyik pillanatról a másikra világszenzációvá vált, a BBC elnyerte a brit televíziós Oscarnak számító BAFTA-díjat, Martin Bashir pedig biztosította nemzetközi médiakarrierjét - emlékeztet a lap.

Bashir azonban keményen megdolgozott az interjúért: először Spencer grófot, Diána testvérét kereste fel, rajta keresztül próbált kapcsolatba kerülni a hercegnével. Ez sikerült is, de Spencer gróf nyilatkozata szerint

Bashir 32 hazug állítást is bevetett, hogy rávegye a találkozó megszervezésére.

Ezek egyike volt, hogy Spencer gróf volt biztonsági főnöke a sajtó szolgálatában áll, és komoly pénzeket kap azért, hogy kémkedjen Diána után. Bashir ezt a biztonsági főnök bankszámla-kivonataival igyekezett bizonyítani. Csakhogy

ezek hamisított számlakivonatok voltak.

Egy ilyen hamisítványt ma már egy egyszerű kiadványszerkesztővel egy gimnazista is el tudna készíteni, de 26 évvel ezelőtt Bashirnak még informatikus segítségét kellett kérnie: a BBC számítógépes grafikusával végeztette el a munkát, aki később ezt jelentette is feletteseinek.

Martin Bashir egészségi okokra hivatkozva lemondott a BBC-ben betöltött pozíciójáról Forrás: AFP/2007 Getty Images/Frederick M. Brown

A grafikus bejelentésének azonban nem volt foganatja, neki pedig megmondták, hogy soha többé nem dolgozhat a BBC-ben. Mások figyelmeztetésére is az volt a főnökök reakciója, hogy csak irigykednek kollégájuk sikerére, és

ha továbbra is megkérdőjelezik Bashir és a szerkesztőség tisztességét, akkor el kell búcsúzniuk a BBC-től.

A jelenlegi BBC vezérigazgató, Tim Davie felkérésére indult független vizsgálat, ezért nemcsak Bashirt marasztalta el, hanem többek között akkori főnökét, Tony Hallt is. A jelentés szerint ugyanis az ügyben 1996-ban Hall által indított vizsgálat elhibázott volt - mint kiderült, nem tartották érdemesnek megkérdezni Spencer grófot sem -, és ennek következtében nem is talált semmi kivetnivalót Bashir munkájában. Így azután negyed évszázadig nem derültek ki további részletek, és a BAFTA-díj is egészen mostanáig ott állhatott a műsor készítőinek a polcán.

A jelentést követően a BBC visszaadta a díjat, Martin Bashir pedig egészségi okokra hivatkozva lemondott a BBC-ben betöltött pozíciójáról.

Az egykori sztárriporter nyilvánosan megszégyenült, sőt

a rendőrség azt is vizsgálja, nem történt-e bűncselekmény.