Kegyetlen körülmények között tartottak 50 vendégmunkást Hollandiában

Vágólapra másolva!
A holland munkafelügyeleti és idegenrendészeti hatóságok embertelen körülmények között élő vendégmunkásokat találtak egy vizsgálat során egy Linne település közelében fekvő farmon - írta szerdán az NlTimes holland hírportál.
Vágólapra másolva!

Az 50, főként Romániából érkező vendégmunkást a farmon található omladozó épület hátsó barakkjában szállásolták el. A hírportál szerint

a szellőzetlen alvóhelyiségek ablakain rácsok voltak,

több embert zsúfoltak be egy szobába rossz higiénés viszonyok közé, és az épületből hiányoztak a tűzbiztonsági felszerelések is.

A település polgármestere szerint a vendégmunkásokat megalázó körülmények közé kényszerítették,

és többeket közülük megfélemlített és fizikailag bántalmazott a munkát irányító üzemvezető.

Az önkormányzat feltételes pénzbírságot szabott ki a farm tulajdonosára, és felszólította, hogy két napon belül költöztesse át a munkásokat jobb minőségű szálláshelyekre. Az önkormányzat szóvivője azt mondta, hogy nem tudják, jelenleg hol vannak a munkások elszállásolva, de vélhetőleg már biztonságban vannak. Hozzátette, hogy az önkormányzat nem felelős a vendégmunkásokért, mivel ez a munkafelügyeleti és idegenrendészeti szervek dolga, de ettől függetlenül megtette, amit lehet.