Hatvanegy éve négy fiatal kempingezni ment a finnországi Bodom-tóhoz. Másnapra a jó programnak tűnő kempingezésből lett Finnország egyik leghíresebb, máig megoldatlan gyilkossági ügye. Egy időben a gyilkosság egyetlen túlélője is gyanúba került, el is ítélték, de egy év börtön után szabadlábra helyezték, és ejtettek ellene minden vádat.

1960. június 4-én, négy tini kempingezni indult a finnországi Espoo-ból, a fővárostól 20 kilométerre fekvő Bodom-tóhoz. A két 15 éves lány, Maila Irmeli Björklund és Anja Tuulikki Mäki és barátaik, a 18 éves Seppo Antero Boisman és Nils Wilhelm Gustafsson a tó déli részén, egy félszigeten állították fel a sátrukat, egy népszerű strand közelében. Éjfél körül mindannyian lefeküdtek aludni, egy óra múlva viszont a fiúk felkeltek és horgászni mentek. Pár óra múlva visszamentek a sátorba és lefeküdtek aludni. 

Június 5-én, hajnali 4 és 6 óra között támadt rájuk a gyilkos, elvágta a sátor feszítő köteleit, és a ponyván keresztül késsel, kövekkel és puszta kézzel támadt a fiatalokra, ütötte és szurkálta őket. A gyilkosságot senki sem látta, de a reggeli órákban két kisfiú épp madárlesen volt a tó körül, és ők azt mondták a rendőröknek, hogy messziről láttak egy szőke férfit a sátornál, de nem mentek oda.

1960 - Rendőrségi nyomozás a helyszínenForrás: Wikipedia/Helsingin Sanomat

A holttesteket pár órával később, 11 órakor egy futó vette észre, ő szólt a rendőröknek. 

Anját és barátját, Seppót a sátorban találták meg, Mailát a sátor tetején, deréktól lefelé lemeztelenítve. 

Ő szenvedte a legsúlyosabb sérüléseket, rengeteg szúrást akkor kapott, amikor már halott volt. Mellette volt a barátja, Nils is, szintén a sátoron kívül. A fiú még életben volt, amikor a rendőrök megtalálták. A homlokán egy mély késszúrás volt, eltört az állkapocscsontja, agyrázkódást és számos más sérülést szenvedett. Azt mondta, hogy nem emlékszik a támadásra.  A gyilkos ellopott az áldozataitól több dolgot is, ruhákat és pénztárcát is, valamint Nils cipőjét is, amit végül pár ruhával együtt, másfél kilométerre találtak meg a sátortól. A gyilkos fegyver és a többi ellopott tárgy azóta se került elő.

A rendőrség az évek során több embert is gyanúsított a gyilkossággal, de a leginkább három személy keltett igazán gyanút. 

Az egyikük Karl Valdemar Gyllström volt, akiről közismert volt, hogy egy durva ember. A közelben üzemeltetett egy büfét, gyűlölte a kempingezőket, és volt olyan, hogy kövekkel dobálta meg az arra járó gyerekeket. Karl egy beszélgetés során a szomszédjának bevallotta, hogy ő gyilkolt a tónál, de a férfi felesége a rendőröknek azt mondta, hogy a férje aznap éjjel otthon aludt vele. Pedig a férfit a gyilkosság után néhány nappal látták egy kútnál, amint valamiket beledobott. Sokan azt gondolják, hogy a gyilkos fegyvert és az ellopott tárgyakat rejtette el ekkor, de a házkutatás során nem találtak semmit a rendőrök. Mindezek ellenére még mindig élt a rendőrök gyanúja a férfival szemben, aki végül 1969-ben öngyilkos lett, a Bodom-tóba fojtotta magát. 

A felesége pedig a halálos ágyán visszavonta azt a vallomását, amiben azt állította, hogy a férje vele volt a gyilkosság idején. 

Azt mondta, hogy félt a férfitől, aki megfenyegette, hogy megöli, ha elmondja a rendőröknek, hogy igazából nem volt otthon aznap éjjel. Karl feleségének első vallomása után egy másik férfi vált gyanússá a rendőrségnek.

Hans Assmann korábban állítólag KGB-kém volt és egykori náci tiszt. A férfi a gyilkosság másnapján bement egy kórházba, ahol idegesen és agresszíven viselkedett, körmei feketék voltak a kosztól, és a ruháját vörös foltok borították.

Kihallgatták a rendőrök, majd arra hivatkozva, hogy szilárd alibije van, megszüntették a nyomozást vele szemben. Annak ellenére, hogy az orvosok kitartottak amellett, hogy a ruháján vér volt, azt nem kérték be vizsgálatra. Továbbá, amikor látta a tévében, hogy a két madárlesen lévő fiú azt mondta, hogy egy szőke férfit láttak, Hans levágatta hosszú, szőke haját.  Az orvos, aki kezdetben megvizsgálta a férfit, később három könyvet is írt róla és a gyilkosságokról való kapcsolatáról, valamint egy nyomozó öt másik megoldatlan gyilkossággal is kapcsolatba hozta őt. A rengeteg bűnösségére utaló könyv miatt ő volt a közvélemény "kedvenc" gyanúsítottja, egészen 2004-ig.

A gyilkosság után 44 évvel a nyomozók úgy döntöttek, hogy újra megnyitják az ügyet a fejlettebb technológia adta lehetőségek miatt. Azt mondták, hogy új vérnyomokat találtak egy pár cipőn, és egy nő arról tett vallomást, hogy a közelben kempingezett. 

A DNS-elemzés egy új gyanúsított letartóztatásához vezetett, az egyetlen túlélőhöz, Nils Wilhelm Gustafssonhoz. 

Az ügyészség szerint a férfi féltékenységi dührohamot kapott, ezért megölte a barátnőjét, Mailát. Azt gondolták, hogy ez magyarázza Maila sérüléseinek súlyosságát, és azt, hogy az ő testét Nilsével együtt a sátoron kívül találták meg. Állításuk szerint Nils összeverekedett Seppóval, ekkor szerezte az arcsérülését, majd megölt mindenkit, hogy megszabaduljon a szemtanúktól is. 

Azt gondolták, hogy a többi sérülést saját magának okozta. 

Nils ügyvédje azzal védekezett, hogy nem volt indítéka, és lehetetlen, hogy a sérüléseket magának okozta volna. Nilst végül életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, de egy évvel később egy sikeres fellebbezés után szabadlábra helyezték. Ennek ellenére sokan bűnösnek gondolják, egy riporter megkérdezte tőle, hogy honnan tudja, hogy ártatlan, ha semmire sem emlékszik, mire ezt felelte:

Ártatlan vagyok, ennyi. A férfit minden vád alól felmentették. A gyilkos továbbra sincs meg, és mivel a korábbi gyanúsítottak közül már többen meghaltak, lehet, hogy sosem derül ki, hogy mi történt pontosan azon a végzetes hajnalon a Bodom-tó partján.

 

Felhasznált források:

https://screamfestla.com/blog/real-unsolved-murders-lake-bodom

 https://allthatsinteresting.com/lake-bodom-murders