Két lányt gázolt el a vonat Pozsonyban, az egyikük a helyszínen meghalt

vonatgázolás pozsonyban
Az egyik kislány a helyszínen meghalt, a másikat kritikus állapotban szállították az egyik pozsonyi kórházba.
Vágólapra másolva!
Elgázolt a vonat két kiskorú lányt kedden délután Pozsony Dévényújfalu városrészében - számolt be a Paraméter felvidéki hírportál a szlovák rendőrség közleményére hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Mint írták, a rendőrséghez 14:43-kor érkezett bejelentés a tragikus balesetről.

- közölte a Pozsony megyei rendőrség szóvivője.

Az egyik kislány a helyszínen meghalt, a másikat kritikus állapotban szállították az egyik pozsonyi kórházba Forrás: Szlovák Rendőrség

Az illetékesek elvégezték a legszükségesebb intézkedéseket, a baleset körülményeit még vizsgálják. Kiskorúakról lévén szó a rendőrség nem adott bővebb tájékoztatást. A vonatközlekedést az érintett szakaszon kedden mindkét irányból leállították.

A Szlovák Vasutak (ŽSR) szóvivője, Ria Feik Achbergerová szintén megerősítette, hogy két 13 éves kislányt gázolt el a vonat. Közölte, egyikük a helyszínen életét vesztette, a másik lányt kórházba szállították. Alena Krcová mentőszolgálati szóvivő is csak annyit erősített meg, hogy

az orvosok minden igyekezete ellenére csak az egyik kislány életét tudták megmenteni.