50 éves időkapszulát találtak egy kocsma falába rejtve Angliában

Holcombe Farm Shop & Kitchen, időkapszula
Vágólapra másolva!
Toby Brett, az angliai Radstock egyik kocsma- és gazdabolt tulajdonosa visszarepült pár évtizedet az időben, miután egy időkapszulát talált az ingatlanjának falába rejtve. A retro csomag sok mindent tartalmaz pl. egy szívmelengető feljegyzést is.
Vágólapra másolva!

A csomag tele volt pl. érmékkel, bélyegekkel, volt benne egy 1971-es árlista, egy régi söralátét, és egy bérjegyzék is, valamint egy 1973. július 13-i feljegyzés is, melyre az volt írva, hogy

majd aláírás és néhány személyi igazolvány mellékelve. Az aláíró, E. Pockson azt is felfedte, hogy bérbe adta a kocsmát, illetve hogy jelentős változtatásokat hajtott végre az épületen 50 évvel ezelőtt.

A jelenlegi tulajdonos megörült a régi tételeknek és azt mondta, hogy érdekes volt látni pl. a Wadworth Sörfőzde 1971-es árjegyzékét.

Toby Brett a régi gyűjteményt ki is tette kocsmájában, hogy más is láthassa.

A férfi nemrég újította fel az épületet, visszanyúlva az 1800-as évekre, méghozzá úgy, hogy ne csak egy falusi kocsma, hanem olyan gazda- és csemegebolt legyen, ahol az emberek helyi termékeket tudnak vásárolni.

Brett úgy érezte: van rá igény, hogy ne csak alkoholt és kocsmai ételeket áruljanak és fontos volt számára, hogy a falusi kocsmát a közösség központjaként tartsa meg - írja a Daily Star.