Legalább kilencen életüket vesztették és nyolcan súlyosan megsérültek a dél-koreai Kvangdzsu városában szerdán annak nyomán, hogy összedőlt egy ötemeletes épület, amelyben éppen bontási munkálatok folytak - közölte a helyi tűzoltóság.

A házomlás hirtelen következett be, az épület törmelékei a környező forgalmas utcára estek és maguk alá temettek egy ott parkoló buszt az utasaival. 

A tűzvédelmi hatóság szóvivője szerint az áldozatok a busz utasai voltak.

Buszból emelik ki a testeket a dél-koreai hatóságok a házomlást követőenForrás: AFP/-

Az állami televízióban közölte, hogy az épület lebontásán dolgozó munkásokat még időben ki tudták menekíteni. Mint mondta, a munkások a nyomozóknak arról számoltak be, hogy a szerencsétlenség előtt még le tudtak zárni egy közeli utcát. 

Jelenleg átkutatják a romokat, hogy nem rekedt-e senki a törmelék alatt.

Leomlott ház KvangdzsubanForrás: AFP/-

A helyi sajtóban megjelent felvételeken látni lehetett, ahogy a törmelék rázuhan a buszra és hatalmas porfelhő lepi el az utcát. A házomlást követően a mentőalakulatok hordágyakkal és feszítővasakkal felszerelkezett több tucat tagját lehetett látni, ahogy túlélők után kutatnak, miközben a háttérben markológépekkel próbálják elemelni az útból az utcára zuhant betontömböket és elferdült acélgerendákat.

Egyelőre még nem világos, hogy mi okozhatta a szerencsétlenséget a dél-koreai fővárostól, Szöultól 270 kilométerre-délnyugatra található városban.