A 33 éves, brazil Dayane Cristina Rodrigues Machado halálos bosszút állt férjén, amikor megtudta, hogy megcsalja: levágta a férfi nemi szervét, és kisütötte olajban. A nőt gyilkosság és holttestgyalázás miatt június 7-én tartóztatták le Sao Goncaloban.

 A rendőröket a szomszédok riasztották a házaspár Santa Catarina-i lakásába, ahol rátaláltak az Andre néven ismert férfi meztelen, megcsonkított holttestére.

A nő

levágta a péniszét, és szójaolajban mesütötte egy serpenyőben. Azonban még előtte leszúrta egy konyhakéssel

- a gyanú szerint.

A pár 10 éve élt házasodott össze, 2 éve romlott meg a viszonyuk, és hol együtt, hol külön éltek. Közösen üzemeltették egy pizzériát, és két gyerekük volt: egy nyolcéves fiú, és egy ötéves lány.

Az egyelőre nem világos, hogy a gyerekek ott voltak-e a gyilkosság idején.

A letartóztatott Machado ügyvédje azt mondta, hogy a nő önvédelemből ölte meg a férjét, ugyanis az nem csak megcsalta, de meg is fenyegette az asszonyt.A férfi testvére ezzel szemben viszont azt állítja, hogy bosszúból tette, ugyanis a férfi megcsalta.

A rokonok hozzátették, hogy

a házaspár már hosszabb ideje folyamatosan veszekedett , a nő pedig egy alkalommal rendőrségi feljelentést is tett férje ellen.

A férje nem tudta elviselni, hogy Machado kidobta, ezért úgy döntött, hogy ha nem akar vele lenni, ne legyen senkivel, ezért rátámadt, a nő pedig védekezett"

- mondta a nő ügyvédje. Hozzátette, védence megbánta, amit tett. - írja a DailyStar.