A külföldön korrupciógyanús, belföldön pedig magánéleti botrányokba keveredő Hunter Bident ezúttal a feketék elleni rasszizmussal vádolják, mivel olyan SMS-ek kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint Joe Biden elnök fia több alkalommal „niggázott", még apja volt főnökéről, Barack Obama egykori amerikai elnökről is megosztott egy hasonló mémet, amely az „N betűs" rasszista jelzővel illette őt. Több republikánus politikus, illetve konzervatív és fekete médiaszemélyiség is a felháborodását fejezte ki Hunter rasszizmusa miatt, de a Demokrata Párthoz kötődő sajtóorgánumok szerint ez nem rasszizmus. Egy republikánus képviselőnő a média kettős mércéjére a következőképpen reagált: „most képzeljük el, hogy mit írnának ezek a sajtóorgánumok, ha Donald Trump valamelyik fia használta volna az „N betűs" kifejezést...".
A brit The Daily Mail című lap kedden hozta nyilvánosságra Hunter Biden SMS-ezgetését az ügyvédjével, az egyébként fehér George Mesiresszel. A Daily Mail leszögezte, hogy ennek a dolognak semmi köze sincs a Biden-fiú elhagyott laptopján lévő információkhoz, amelyek külföldi korrupciógyanús ügyekkel és magánéleti botrányokkal kapcsolatosak.
Joe Biden amerikai elnök fia 2018 decemberében az ügyvédjének egy megbízás miatt fizetendő összegről érdeklődött, amikor SMS-ben két alkalommal is „leniggázta" George Mesirest.Egy 2019 januárjában szintén az ügyvédjének írt SMS alapján ismét „leniggázta" őt, majd obszcén módon a nemi szervéről kezdett el írni...
#RacistHunter is trending… pic.twitter.com/DQms1URyQM
— Tim Swain (@SwainForSenate) June 8, 2021
Később elküldött az ügyvédjének egy Hunter által vélhetően viccesnek gondolt – más értelmezés alapján azonban durván rasszista mémet – amely egy képzeltbeli beszélgetésről szól Barack Obama volt amerikai elnök és egykori alelnöke, Joe Biden között. A mém alapján Joe Biden az ő „niggájának" nevezi Obamát, akarva-akaratlanul azt a látszatot keltve, mintha az Egyesült Államok első színes bőrű elnöke az ő „házi niggere", azaz a rabszolgája lett volna.

Az amerikai feketék egymás között gyakran szokták használni a nigga, és ennek a még durvább változatát, a niggert is, de ahogy az afroamerikai mondás tartja: „only nigger/nigga can say nigger/nigga" (csak nigger/nigga mondhatja azt, hogy nigger/nigga), tehát fehérek, mint amilyen Hunter Biden, semmiképp sem „viccelődhetnek" ilyesmivel, mivel ez rasszizmusnak számít, amely a feketék ellen irányul.
A feketék és a konzervatívok egymás után ítélik el Hunter Bident a rasszista botránya miatt, a baloldal hallgat vagy tagad
Hunter Biden rasszista botránya kapcsán a Demokrata Párt politikusai hallgatnak, a hozzájuk kötődő baloldali sajtóorgánumok egy része is, míg más balos források szerint az elnök fiának a niggázása nem tekinthető rasszizmusnak.
A fekete republikánusok részéről a Demokrata Párt liberális elitjének a kettős mércéjére leginkább Kimberly Klacik, a marylandi Baltimore volt kongresszusi képviselőjelöltje világított rá. A fekete női politikus kiemelte, hogy miközben a liberálisok már az amerikai nemzeti lobogót is rasszista szimbólumnak nevezik, Hunter Biden »N betűs« szóhasználatáról azt állítják, hogy az nem rasszizmus. Klacik értékelése alapján „a butaság már nem ismer határokat".
In case you are just joining us...
— Kimberly Klacik (@kimKBaltimore) June 9, 2021
In the past 24 hours liberals have argued the American flag is racist, but Hunter Biden using the N word is not.
The level of stupidity is off the charts.
Georgia állam egyik republikánus kongresszusi képviselője, Marjorie Taylor Greene a közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy amédia „máglyán égette volna el" Donald Trump fiait, ha ők írták volna SMS-ben az „N betűs" kifejezést, de ha ezt az általa rasszistának vélt Hunter teszi, akkor minden rendben van.
The media would’ve fried @DonaldJTrumpJr & @EricTrump if they texted the N word like racist Hunter did with his attorney.
— Marjorie Taylor Greene (@mtgreenee) June 8, 2021
He also does business with America’s enemies using his father’s positions of power to get rich.
And Joe Biden is compromised bc of Hunter.#ImpeachBiden
Ugyanezen véleményének adott hangot ifj. Donald Trump is.
Try to imagine one of the Trump kids dropping the n-word.
— Donald Trump Jr. (@DonaldJTrumpJr) June 8, 2021
Real quote from Hunter: “n***a you better not be charging me Hennessy rates.” #RacistHunterhttps://t.co/JRA5FFqq0E
Tariq Nasheed fekete filmproducer és sajtókommentátor pedig egyenesen „feketeellenes rasszizmusnak" minősítette Hunter niggázását.
Joe Biden's son Hunter Biden sent racist texts with anti-Black language.
— Tariq Nasheed (@tariqnasheed) June 8, 2021
Are we surprised that racism has trickled down in Crime Bill Biden's family?#RacistBiden
https://t.co/jUHIz9qzCX via @MailOnline
Megyn Kelly konzervatív sztárújságíró, a Fox News és az NBC egykori munkatársa a Twitter-oldalán emlékeztetett rá, hogy Joe Biden mielőtt „rasszista országnak" nevezi Amerikát, talán saját maga körül kellene körülnézzen.
Turns out when Joe Biden was telling us what a racist country America is, he had someone very near & dear in mind. https://t.co/15EjQRXXwh
— Megyn Kelly (@megynkelly) June 8, 2021
Biden elnök legutóbb a múlt héten, a tulsai mészárlás 100. évfordulóján elmondott beszédében húzta elő a rasszista kártyát.
Sokaknak egyébként Joe Biden rasszistának vélt régebbi kijelentései jutnak az eszébe Hunter niggázása kapcsán.
Errol Webber jamaicai bevándorló hátterű dokumentumfilm-producer, kaliforniai republikánus politikus emlékeztetett rá: Biden a 70-es években, még Delaware állam szenátoraként ellenezte, hogy a fehér és a színes bőrű diákokat közös iskolabuszokon szállítsák. Az integrált oktatási rendszert pedig „faji dzsungelnek" minősítette, kifejezve, hogy ő ilyen iskolákba nem adná a gyermekeit.
Like father, like son. Racism runs deep with the Biden family. #RacistBiden#RacistHunterpic.twitter.com/zwjS5rogyn
— Errol Webber (@ErrolWebber) June 9, 2021
2019 júniusában, a demokraták egyik előválasztási vitája alkalmából Kamala Harris mostani alelnök, akkori elnökjelölt éppen a 70-es évekbeli kijelentéseivel támadta Joe Bident, aki a rasszizmus vádjára nem tudott érdemben reagálni. Erről az Origo itt számolt be.