Először szólalt meg Christian Brückner, a Madeleine McCann-ügy gyanúsítottja. A korábban pedofília miatt elítélt bűnöző most nemi erőszak miatt van börtönben. A férfi onnan küldött egy levelet a nyomozást vezető német ügyészeknek, írja a Bild. 

A most 44 éves szexuális bűnöző hosszú levélben becsmérelte a német ügyészeket. Christian Brückner azt írta, hogy a nyomozás botrányos, és hogy az ügyészek szégyent hoznak az igazságszolgáltatásra. 

A férfi egy karikatúrát is mellékelt a levélhez, amelyben két ügyész az étteremben bizonyítékot rendel az étlapról.

Brückner ezzel arra utalt, hogy Hans Wolter vezető ügyész elismerte, nincsenek nyomszakértői bizonyítékok a férfi bűnösségére.

Forrás: Origo

Madeleine McCann hároméves volt, amikor egy portugáliai nyaraláskor eltűnt a hotelszobából 2007-ben.

A szülei lefektették a gyereket és a testvéreit a hotelben és egy közeli étterembe mentek vacsorázni. Brückner akkoriban ugyanabban a városban élt egy lakókocsiban.

A brit és a német rendőrség tavaly nevezte meg a férfit gyanúsítottként, de kiderült, hogy már 2017-ben vizsgálták az esetleges szerepét a kislány eltűnésében. 

Brückner jelenleg hétéves börtönbüntetését tölti, mert Portugáliában megerőszakolt egy idős nőt. Emellett azzal gyanúsítják, hogy a büntetése megkezdése előtt egy játszótéren mutogatta a nemi szervét. 

Forrás: Italian Carabineri Press Office

Madeleine eltűnésének körülményei megosztották a brit közvéleményt. Sokan a szülőket bírálták, amiért egy hároméves gyereket és a testvéreit magukra hagyták, és elmentek szórakozni. Az is megkérdőjelezte a szülők hitelességét a kislány eltűnésével kapcsolatban, hogy Gerry és Kate kommunikációs tanácsadókat szerződtettek már a nyomozás elején is, sőt, a brit kormány is küldött kommunikációs szakembereket Portugáliába, hogy irányítsák a család és a média közötti kapcsolatot. 

Forrás: AFP/Handout

A portugál rendőrség sokáig a szülőket gyanúsította gondatlanságból elkövetett emberöléssel, mert túl sok ellentmondást találtak a tanúvallomásaikban. A portugál nyomozást vezető Gonsalo Amaral felügyelőt végül azután helyezték át, hogy egy újságnak azt nyilatkozta: a brit rendőrség kizárólag azokat a szálakat vizsgálta az ügyben, amelyek a szülők ártatlanságát igazolták, és az esetleges bűnösségüket nem akarták kivizsgálni.