Szijjártó Péter: Komolyan kell foglalkozni a migráció kérdésével

szijjártó péter
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter.
Vágólapra másolva!
A NATO-erők kivonulása Afganisztánból komoly aggodalmakat vet fel, a térség ugyanis újra az illegális migrációs folyamatok forrása lehet, a migráció kérdésével tehát komolyan kell foglalkozni, nehogy baj legyen, jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az észak-atlanti szerződés tagállamai vezetőinek egynapos csúcstalálkozója alkalmából tartott sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter a NATO brüsszeli székházában magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, amennyiben a NATO afganisztáni kivonulását követően nem sikerül stabilizálni az ország helyzetét,

ha újra a terrorizmus üti fel a fejét, és az embercsempészet lesz a megélhetés egyik fő forrása, akkor újabb tízezrek, százezrek, vagy milliók indulhatnak meg Európa irányába.

Szijjártó Péter a NATO csúcson Forrás: Origo

- figyelmeztetett a miniszter, aki hozzátette: Magyarország tudomásul vette a NATO kivonulásról hozott döntését Afganisztánból, minden korábban ott szolgált magyar katona otthon van.

Szijjártó Péter kijelentette: a migráció és a járványok korszakában rendkívül fontos, hogy mind a keleti, mind a déli partnerek és szövetségesek eredményesen és gyorsan tudjanak úrrá lenni a világjárványon.

Mivel ehhez az egészségügyi ellátás sikerét biztosító eszközökre van szükségük, Magyarország a NATO koronavírus-járvány felszámolását célzó alapján keresztül 80 lélegeztetőgépet biztosít öt rászoruló országnak.

Magyarország 30 lélegeztetőgépet juttat Bosznia-Hercegovinának, húszat Moldovának, tízet Tunéziának, tízet Jordániának és szintén tízet Ukrajnának.

A felajánlással Magyarország hozzájárul a felsorolt országoknak a koronavírus-járvány elleni küzdelmének sikeréhez - húzta alá Szijjártó.

A NATO Oroszországgal és Kínával fenntartott kapcsolatának vonatkozásában kiemelte: a magyar érdek világos.

- fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter, aki Ukrajnával kapcsolatban elmondta:

a magyar-ukrán kétoldalú kapcsolatokban történtek bizonyos bizalomerősítő lépések, köztük a koronavírus-elleni beoltottságot igazoló tanúsítványok kölcsönös elismerése és a szabad utazás lehetővé tétele, végrehajtásában azonban ukrán oldalról zavarok mutatkoznak.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter Forrás: Facebook/Szijjártó Péter

- emelte ki a külügyminiszter. Végezetül elmondta, a képességfejlesztés tekintetében Magyarország több elismerést is kapott az elmúlt időszakban.

Ez vonatkozik a légvédelmi képesség fejlesztésre, a közép-európai hadosztályparancsnokság létrehozására, illetve a lövészdandárokra vonatkozó fejlesztésekre egyaránt.

Magyarország a haderőfejlesztése révén tehát hozzájárul a NATO erejének növeléséhez - tette hozzá Szijjártó Péter.