Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Nem újkeletű szándék az uniós intézmények részéről, hogy az egyhangúsági követelményt enyhítsék. Már a Jean-Claude Juncker vezette Bizottság részéről is voltak ilyen törekvések, Ursula von der Leyen pedig egyenesen ebbe az irányba mutató mandátumot adott Josep Borrellnek, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének 2019-ben.
Az uniós testület német vezetőjének szándéka összhangban van azzal a politikai szerepfelfogással, melyet 2014 óta követ a Bizottság, és melynek értelmében nyílt és lopakodó hatáskörelvonásnak egyaránt szemtanúi lehetünk az uniós intézmények javára, a tagállamok rovására.
A Bizottság ezirányú, a tagállamok mozgásterét, hatáskörét csökkenteni szándékozó törekvését a leginkább föderalista uniós intézmény, az Európai Parlament is támogatja.
Az uniós külügyek terén jelentkező hatásköri vita részben arra is szolgál, hogy elfedje a Bizottság – és részben az EP – nemzetközi szerepvállalásának kudarcát. A Juncker-Bizottság hivatalba lépése óta eltelt közel hét évben egyre nyilvánvalóbb, hogy nem találja a helyét az EU a külügyek és a nemzetközi diplomácia világában.
Az Oroszországgal szemben 2014-ben bevezetett szankciók eredeti céljukból semmit nem értek el, ellenben európai cégek és mezőgazdasági termelők tömegének okoztak eurómilliárdokban kifejezhető kárt.
Látványosan nem tudott mit kezdeni az uniós diplomácia Donald Trump elnökségének négy évével sem, mely a szépen hangzó, de üres frázisként ható transzatlanti partnerség jelszava helyett az amerikai érdekeket helyezte előtérbe. Mindezt tetézte az elmúlt időszakban a Kínával, sőt Izraellel megromló viszony.
Az elmúlt években az uniós diplomácia a valós európai érdekek helyett egy ideológiai alapokon nyugvó, az egyesült államokbeli demokrata külpolitikai gyakorlatra hajazó emberi jogi központú megközelítést alkalmaz. Mindez konkrét kárt okozott az európaiaknak: egyrészt gazdasági károkat a szankciókat előtérbe helyező politika révén, másrészt a koronavírus járvány elleni védekezés során emberéletekben is kifejezhető veszteséget.
A keleti vakcinák ideológiai-politikai alapon történő elutasítása nagyobbak az uniós veszteségek és lassabb a kilábalás.
A Bizottság külpolitikai irányításának dilettantizmusát jól példázta Josep Borrell idén februári moszkvai látogatásának kudarca, melynek során képtelen volt az uniós érdekek megfogalmazására és hatékony képviseletére. A Szergej Lavrovval folytatott kétoldalú megbeszélései olyan megalázóra sikerültek, hogy azt követően az Európai Parlament több tagja írásban kérte a Bizottság elnökét a spanyol diplomata felmentésére.
A Bizottság diplomáciai balsorozatához az Európai Parlament nyilatkozat- és állásfoglalásdömping révén teszi hozzá a magáét, melyekben
előszeretettel minősíti és ítéli el a világ bármely országát, mely nem a brüsszeli elit által propagált „liberális állam" elvei szerint kívánja élni az életét.
2019 decemberében a „geopolitikai Bizottság" ígéretével lépett hivatalba a von der Leyen vezette Bizottság, melynek értelmében egy, a globális politika színpadán aktív, befolyásos, az európai érdekeket szem előtt tartó Európai Bizottság képét vázolta fel az uniós testület német vezetője.
Bő másfél évvel a Bizottság hivatalba lépését követően mélyponton vannak az Unió Oroszországgal és Kínával ápolt kapcsolatai, megosztott az Unió az Izraellel való kapcsolatokat illetően, nem történt érdemi előrelépés a migráció szempontjából kulcsfontosságú afrikai országokkal való kapcsolatokban.
Az Unió külpolitikai kudarca egyértelműen az európai baloldal kudarca. 2014 óta az európai baloldal kisajátította az uniós diplomácia irányítását. 2014-2019 között Federica Mogherini, az olasz baloldali Demokrata Párt tagja töltötte be az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselői pozícióját, aki mindössze nyolc hónap olasz külügyminiszteri „tapasztalattal" a háta mögött lett az EU „külügyminisztere". 2019 decemberétől pedig a már említett Josep Borrell, a Spanyol Szocialista Munkáspárt politikusa tölti be ezt a pozíciót.
Heiko Maas közelmúltbeli,
Magyarországot támadó megjegyzése jól illeszkedik az európai baloldal hazánkkal szembeni támadássorozatába.
Nem múlik el hét, hogy az Európai Parlament szocialista, liberális vagy zöld frakciójának valamelyik tagja ne hazánk kritizálásával, támadásával szeretne több médiafigyelmet kiharcolni magának a brüsszeli politikában.
A legdurvábban azonban kétségkívül Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke támadja hazánkat, leginkább a jogállamisági jelentésnek álcázott politikai zsarolási folyamat keretében.
Maas kirohanása mögött azonban belpolitikai megfontolások is meghúzódnak: az idén szeptemberi németországi választások főpróbájának is tekintett, június eleji szász-anhalti tartományi választásokat fölényesen nyerték meg a kormányzó kereszténydemokraták, míg
a német külügyminiszter pártja, a szociáldemokraták történelmi mélypontra kerültek, a szavazatok mindössze 8,4 százalékát kapták.
A német külügyminiszteri javaslat esetében azt is meg kéne vizsgálni, hogy a többségi döntéshozatal bevezetése a külpolitikában hogyan érintené Németországot, mint geopolitikai szereplőt. A Lisszaboni Szerződés által bevezetett minősített többségi döntéshozatal egy olyan rendszert generált, amely alapvetően a nagy országoknak kedvez: nem csak a tagállamok 55 százalékának támogató szavazata kell az elfogadáshoz, de ezen tagállamoknak az EU népességének legalább 65 százalékát is képviselniük kell.
Amennyiben tehát Németország és Franciaország egy kérdéssel nem ért egyet, népességük méretének köszönhetően már majdnem blokkoló kisebbséget jelentenek. Mit eredményezne ez egy minősített többséggel meghatározott uniós külpolitika esetében? Hogy csak a német-francia érdekeknek megfelelő döntések mehetnének át a rostán.
Más szakpolitikákkal ellentétben a külpolitika minden nemzet identitásának a részét képezi, földrajzi fekvése, történelmi múltja alakította, szuverenitásának fontos jelképe. Fontos a közös fellépés, de nem azon az áron, hogy az a szerteágazó, egymással gyakran szemben álló nemzeti érdekek egybemosását eredményezné.
Az egyhangúság pedig pont azt garantálja, hogy a kisebb nemzetek is meg tudják védeni álláspontjukat és ezáltal nem kell olyan döntéssel együtt élniük, amely alapjaiban változtatna egy EU-n kívüli országgal ápolt viszonyukon.
Fontos leszögezni, hogy Magyarország mindig jogszerűen, a vonatkozó szerződéseket betartva jár el az uniós intézményekben, jelen esetben a tanácsi döntéshozatal során. Az érvényben lévő döntéshozatali, szavazási szabályokat megváltoztatni csak valamennyi tagállam egyetértésével, szerződésmódosítás keretében lehet.
A közelmúltban indult Európa jövője konferenciasorozat keretében arra is lehetőség nyílik, hogy valamennyi érintett erről a kérdésről is kifejtse a véleményét – áll az Alapjogokért Központ elemzésében.
