Egy TikTok-videónak köszönhetően egyre többen ismerik meg annak az indiai férfinak az esetét, akit korábbi áldozatai öltek meg, miután folyamatosan elkerülte a büntetést - írja a Daily Star.

Most vált ismertté a TikTokon egy videó, amelyen egy indiai bíróság előtt 200 nő vallja magát bűnösnek egy ismert nemi erőszaktevő meggyilkolásában. Az eset még 2004-ben történt. 

A bűnös, Akku Yadav hivatalosan legalább három embert gyilkolt meg, ölt és megkínzott embereket, megerőszakolt több mint 40 nőt és 13 évesnél idősebb kislányokat. A férfi italokkal fizette le a rendőröket, hogy megússza az eseteit, köztük otthonok kirablását. Áldozatai mindig a legszegényebb rétegek tagjai voltak, akikkel a hatóságok sem törődtek.

2004-ben viszont körülbelül 200 nő, köztük az áldozatai együtt vonultak fel Nagpur bírósága előtt, felfegyverkezve késekkel, kövekkel, és chiliporral. Yadav felismerte köztük egyik áldozatát, megfenyegette, hogy újra meg fogja erőszakolni. A rendőrök pedig csak nevettek. A nők elkapták a férfit, levágták a péniszét, és a halála után még körülbelül 15 percig szurkálták a holttestét. 

Utána mindegyik nő bűnösnek vallotta magát. Többüket le is tartóztatták, de bizonyíték híján elengedték őket.

Usha Narayane, a gyilkosság egyik vádlottja, miután a bíróság felmentette 2014. november 10-énForrás: The Times of India via AFP/Copyright © Bennett, Coleman & Co. Ltd 2014. All rights reserved./Aniruddhasingh Dinore

Az eset most egy TikTok-videónak köszönhetően lett ismert a fiatalok körében, amelyen Swasti Shukla Buick indiai-amerikai producer számol be az eseményekről. 

Indiában az egyik leggyakoribb bűncselekmény a nemi erőszak: 2018-ban átlagosan 15 percenként erőszakoltak meg egy nőt.  Fontos tudni, hogy ez csak a jelentett eseteket jelenti, a valós szám ennél jóval magasabb lehet.