Romániában több mint 35 millió adag fel nem használt vakcina maradt

románia koronavírus
Az új koronavírus elleni szérum beadására kialakított első bukaresti autós oltóponton egészségügyi dolgozók 2021. április 29-én. Az oltakozni kívánók előzetes bejelentés nélkül is megkapják ott a Pfizer-BioNTech vállalatok vakcináját.
Vágólapra másolva!
Románia jelentős mennyiségű koronavírus elleni oltóanyagot értékesíthet, vagy adhat tovább adományként ebben az évben, mivel várhatóan több mint 35 millió adag vakcinát nem tud belföldön hasznosítani a lakosság oltakozási érdektelensége miatt - írta csütörtöki számában az Adevarul című lap.
Vágólapra másolva!

A bukaresti kormány szerdai ülésén sürgősségi rendeletet fogadott el, hogy megteremtse az Európai Bizottság közreműködésével beszerzett, az alacsony hazai kereslet miatt feleslegesnek bizonyult oltóanyag hasznosításának jogi feltételeit. A jogszabály felhatalmazza az egészségügyi minisztériumot a vakcinafelesleg értékesítésére, az ebből származó bevétel az állami költségvetésbe kerül - idézte a lap Monica Althamer egészségügyi államtitkárt.

A bukaresti kormány arról is határozatot fogadott el, hogy Ukrajnának 100 ezer, Szerbiának pedig 50 ezer adag vakcinát adományoz. Románia eddig a Moldovai Köztársaságnak küldött humanitárius segélyként több mint 400 ezer adag koronavírus elleni AstraZeneca-vakcinát.

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/Robert Ghement

Az Adevarul szerint a bukaresti kormány azzal számol, hogy év végéig 8,6 millió ember - az ország lakosságának kevesebb mint 45 százaléka - oltatja be magát, azzal együtt, hogy ősszel a járvány újabb hulláma várható.

Így a 2021-es évben Romániának járó több mint 56 millió adag vakcinából, több mint 37 milliót nem tud felhasználni.

A lap szerint Bukarestnek nincs ekkora tárolási kapacitása, ezért értékesítésükre készül. Az Adevarul felidézte, hogy a román kormány a vakcinaszállítás felfüggesztését kérte az Európai Bizottságtól, így júniusban a tervezettnél 4,5 millió adaggal kevesebb oltóanyag érkezik az országba.

Romániában eddig 8,6 millió dózis koronavírus elleni oltást adtak be: a Pfizer-oltóanyagából 6,8 millió, a Modernáéból 700 ezer, az AstraZenecáéból 830 ezer, a Johnson&Jonhsonéból 225 ezer fogyott. A 19,3 millió lakosságú országban eddig 4,6 millió ember kapott legalább egy adag koronavírus elleni oltást, a beoltottak száma pedig most már csak 14 ezerrel növekszik naponta.