Új rendelet könnyítheti meg az agresszív medvék kilövését Romániában

medve a pincében
Egy tusnádfürdői családi ház pincéjében garázdálkodott pár hete csütörtök este egy nagyvad.
Vágólapra másolva!
Sürgősségi rendelettel teszi lehetővé a román kormány, hogy az emberekre veszélyes, agresszív medvéket az engedélykéréstől számított 24 órán belül kilőjék. Ezt csütörtökön jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter - írta a Maszol erdélyi hírportál.
Vágólapra másolva!

Tánczos Barna a Digi24-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy mára már a romániai medvepopuláció minden kétséget kizáróan túlszaporodott.

Szerinte ezek a vadállatok nem azért okoznak egyre gyakrabban kárt a gazdaságokban, mert az ember kiszorította őket a természetes élőhelyükről.

Tánczos Barna román környezetvédelmi miniszter Fotó: Adrián Zoltán - Origo

- jelentette ki a miniszter.

Csütörtök virradóra medvék törtek be egy tusnádfürdői panzióba és kisboltba is, ahol komoly anyagi károkat okoztak Forrás: FACEBOOK/HARGITA MEGYEI RENDŐRSÉG

Tánczos Barna szerint ezzel magyarázható, hogy az elmúlt 5 évben a tízszeresére nőtt a 112-es segélyhívó számon jelentett medvetámadások száma.

Ez idő alatt több ezer háziállatot pusztítottak el a nagyvadak, ám a határozott hatósági fellépést korlátozzák a jelenlegi jogszabályok.

- mondta a miniszter, aki hozzátette :

a készülő törvénytervezet szerint, ha egy településen gondokat okoz egy medve, a probléma jelzésétől számított 24 órán belül a helyszínre megy egy csendőrökből és vadászokból álló csoport.

Ők felmérik a helyzetet, és a fokozatosság elvét követve járnak el.

Egy tusnádfürdői családi ház pincéjében garázdálkodott pár hete este egy nagyvad Forrás: MTI

- magyarázta az eljárást Tánczos Barna, emlékeztetve arra, hogy a jelenlegi törvényt betartva akár több hónap is eltelhet a medveprobléma jelzése, és a hatósági beavatkozás között.

A tárcavezető elmondta:

a román kormány sürgősségi rendelettel módosítja majd a törvényt júliusban.

Illusztráció Forrás: Youtube/Transylvanian Wildlife Project

Jelenleg a minisztérium szakemberei az új törvény tervezetén dolgoznak, amely várhatóan jövő héten ölt végső formát.

- hangsúlyozta a román környezetvédelmi miniszter.