Egy spanyol férfi egyszerre kapta el a koronavírust és a nyugat-nílusi lázat

vírus
A nyugat-nílusi lázt okozó vírus makettje.
Vágólapra másolva!
Egy fiatal, Sevillában élő férfi előbb pozitív koronavírus tesztet produkált, majd agyhártyagyulladásos tünetei lettek. Kiderült, hogy a koronavírus miatt elkapta a nyugat-nílusi lázat is, írta meg a vezető spanyol napilap, az El País. 
Vágólapra másolva!

A fiatal férfi a héten vitték be a Virgen del Rocio kórházba, ahol először pozitív lett a koronavírus tesztje, majd elkezdtek agyhártyagyulladásra utaló tünetei lenni, amiz az egyik jellemzője a nyugat-nílusi láznak.

Az utólagos tesztek után kiderült, hogy a férfi mindkét betegséggel megfertőződött. Az eddigi adatok szerint ez az első ilyen eset. A férfi jelenleg az intenzíven van.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a koronavírus miatt legyengült szervezete hajlamosabbá tette-e a nyugat-nílusi láz elkapására, amit egyébként szúnyogok terjesztenek. Salvador Oyonarte hematológus szerint egyelőre

azt sem lehet biztosan tudni, hogy melyik betegséggel fertőződött meg hamarabb.

Hozzátette azt is, hogy először lovakon vagy madarakon szokták észrevenni a betegséget, és csak később az embereken - írja a Metro.

A nyugat-nílusi lázt okozó vírus makettje Forrás: Dreamstime

Tavaly nyáron hét ember halt meg, 31-et pedig kórházba vittek a nyugat-nílusi lázzal Andalúzia legdélibb régiójában. Ez volt a betegség legsúlyosabb kitörése az ország történetében.

Elisa Perez, az Állategészségügyi Kutatóközpont állatorvosi virológusa azt mondta, hogy

a vírus jellemzően akkor alakul ki, ha nagyon meleg van és sok a szúnyog. Ebben az esetben az a riasztó, hogy egy ember hamarabb kapta el, mint hogy állatokon észlelték volna.

Spanyolországban, különösen Andalúzia területén füstöléssel próbálják meg irtani azokat a szúnyogokat, amik terjesztik ezt a betegséget. Ez a faj kifejezetten a meleg időjárást kedveli, és olyan területeken élnek, ahol nagy vízfelület van, főleg mocsarak.

A nyugat-nílusi láz a betegek 0,1% -át öli meg, 1% -ának pedig agyhártyagyulladást okoz. A hordozók 80%-a tünetmentes.

Közben a heti adatok szerint Spanyolországban rekordszámú koronavírusos haláleset történt. Egy hét alatt 3415-en haltak meg a Covid-19 betegségben. Utoljára a járvány első hullámában volt ennyi halott.