Elszabadultak a farkasok egy színházi előadáson Kínában

Vágólapra másolva!
Elszabadultak a farkasok egy előadáson a kínai Hszianban. Az állatok egy színházi előadásban szerepelnek, az üzemeltető szerint nem veszélyesek az emberre  - írja a Daily Mail.
Vágólapra másolva!

A kínai Hszian egyik színházában élő farkasok is részt vesznek az egyik, A Tuoling legenda című előadásban, azonban egyik alkalommal

berohantak a közönség közé, a színészeket is üldözték, az egyiküket meg is támadták.

Az elszabadult farkasokról felvétel is készült, amit több mint 433 millió alkalommal néztek meg a kínai közösségi médián, a Weibón.

Az előadásban egy jelenetben szerepelnek a farkasok, amely a híres kereskedelmi útvonal, a Selyemút történetét dolgozza fel.

A színház üzemeltetője szerint a farkasok ártalmatlanok. "A farkasokat 3-4 generáció óta háziasították. Profik nevelték és tanították őket, 2018 óta szerepelnek a színpadon, és azóta senkit sem bántottak" - nyilatkozta a tartomány kulturális turizmusának helyi szóvivője. Azt is elmondta, hogy a farkasokkal közös jelenetekhez a színészek védőöltözetet viselnek.

Ennek ellenére a videó hatására biztonsági hálót fognak emelni a színpad és a közönség közé.