Újabb robbanás történt Szerbia legnagyobb lőszergyárában

Vágólapra másolva!
Újabb erős robbanás rázta meg a dél-szerbiai Cacak lőszergyárát szombat este - számolt be a szerb állami televízió.
Vágólapra másolva!

Az első robbanást számos kisebb követte. Helyszíni felvételeken vastag, gomba alakú füstfelhő volt látható. A detonációt az egész térségben érezték.

A balesetet követően

a gyár több dolgozóját kórházba szállították

- tájékoztatott a nova.rs szerb hírportál és az állami tévé.

A legnagyobb lőszergyár Szerbiában

A hatóságok evakuálták az üzem környékét és lezárták a területet. Egyelőre nem érkezett hivatalos reakció a szerencsétlenségre, és annak okáról sem tudni semmit.

A Sloboda (Szabadság) nevű létesítményben

legutóbb június 4-én történt robbanás, akkor senki sem sérült meg.

A gyárban 2010-ben is robbanás volt, akkor megsemmisült a lőszergyártó részleg mintegy kétezer négyzetméteres üzeme. Egy 2003-as detonációban a létesítmény három dolgozója életét vesztette.
A Sloboda a legnagyobb lőszergyár Szerbiában; 1999-ben, a koszovói háború során a NATO egyik célpontja volt.