Indiában fokozatosan enyhül a koronavírus-járvány terjedése, vasárnapról hétfőre három hónappal ezelőtti szintre mérséklődött az új fertőződések száma, egyúttal rekordot állítottak fel: hétfőn hétmillió embert oltottak be.

A bizonyítottan koronavírustól fertőzöttek napi száma tavasz folyamán többször is átlépte a 400 ezret, majd május vége felé töretlenül csökkenni kezdett, és most hétfőre alig több mint 53 ezer esetet jegyeztek fel.

Ami az oltási programot illeti, az indiai kormány június elején bejelentette, hogy felvásárolja az összes belföldi vakcina 75 százalékát, és ingyen szétosztja a tagállamok között. A korábbi oltási rekord április 5-én született, de akkor csak 4,5 millió embert oltottak be, utána pedig visszaesett a szám hárommillió alá.

Oltásukra várnak emberek Kolkátában 2021. június 11-én, amikor az állami egészségügy busza sorra járja az indiai nagyváros piacait, hogy beoltsák az ott dolgozókat.Forrás: MTI/EPA/Pijal Adhikari

Szakértők szerint Indiában naponta 10 millió embert kellene beoltani ahhoz, hogy teljesüljön a kormány célja, miszerint decemberre 950 millió felnőtt lesz védett. Jelenleg a lakosságnak csupán alig 5 százaléka - 65 millió ember - kapott két oltást.

Az indiai oltási kampány helyileg gyártott - brit-svéd fejlesztésű - AstraZeneca-vakcinával és a helyileg fejlesztett és gyártott Covaxinnal folyik, a kormány ugyanakkor fel akarja futtatni az importot, egyebek közt az amerikai-német Pfizer/BioNTech-vakcinából próbál vásárolni.