A kormánykatonák tizenegy szélsőséges fegyveressel végeztek és három terrorista bázist megsemmisítettek június 14-e és 16-a között egy dzsihadistaellenes műveletben Burkina Faso keleti régióiban - jelentette be a helyi hadsereg hétfőn. Az akcióban légi és szárazföldi egységeket vetettek be.

A kormánykatonák a hadműveletben három terroristabázist felszámoltak (Nokortougou, Ouro Seni és Bouraignima) településeken, továbbá tizenegy terroristát megöltek. Fegyvereket, lőszereket, több motorkerékpárt és kommunikációs eszközöket foglaltak le. Ezenfelül a katonák a múlt héten, csütörtökön és pénteken az ország keleti régiójának három másik településén házilag gyártott három robbanószerkezetet fedeztek fel és semmisítettek meg - tette hozzá közleményében a hadsereg.

A dzsihadisták június elején, negyedikéről ötödikére virradóan - a kormány szerint 132 - a helyi források szerint 160 emberrel végeztek az ország északkeleti részében fekvő Solhan településen, közel Mali és Niger határához. Ez volt a legtöbb halálos áldozattal járó támadás azóta, hogy hat évvel ezelőtt Burkina Fasóban dzsihadista lázadás kezdődött, amelynek eddig több mint 1400 halálos áldozata volt, miközben egymillió ember kényszerült lakhelye elhagyására.

Vízért sorban álló nők Burkina Faso egyik menekülttáborábanForrás: AFP/Olympia De Maismont

A Száhel-övezetben az év eleje óta jelentősen megnőtt az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz vagy az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez köthető dzsihadista csoportok támadásainak száma, annak ellenére, hogy több mint ötezer francia katona tartózkodik a térségben. Különösen Maliban, Nigerben és Burkina Fasóban fokozódott az erőszak, amelynek legfőbb elszenvedői civilek. A Burkina Fasó-i hadsereg május 5-én hadműveletbe kezdett az északi és a száheli térségben, de egyelőre nem sikerült megfékezni az erőszakot.