Dúsgazdag kábítószer-kereskedőkre csaptak le a rendőrök - videó

kábítószer-kereskedő elfogás
Vágólapra másolva!
Négy helyszínen csaptak le a rendőrök hétfőn reggel kábítószerkereskedőkre. Egyikük házában több millió forint értékben foglaltak le mobiltelefonokat, ékszereket, karórákat és televíziókat.
Vágólapra másolva!

A rendőrök még június 9-én fogtak el egy 45 éves férfit, aki Bag térségében terjesztette a kábítószert. A hatóság szerdai közleménye szerint a nyomozók

azóta azt is kiderítették, hogy a férfi honnan szerezte be a kábítószert,

és hétfőn reggel összesen négy helyszínen csaptak le a rendőrök a kereskedőkre.

– Turai házából a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével állították elő a 40 éves N. Róbertet. Három másik gyanúsítottért Ecsédre, Hévízgyörkre és Kartalra kellett menni, közülük kettőt gyanúsítottak meg kábítószer birtoklása vétségével, mivel gyorstesztjük pozitív eredményt hozott és egyiküknél kábítószergyanús anyaggal szennyezett alufólia is alátámasztotta a szerfogyasztást – írják a közleményben.

Több millió forintot szerzett

N. Róbert turai otthonában hosszasan időztek a bűnügyi technikusok és a nyomozók. A vagyon-visszaszerzés biztosítása érdekében

mobiltelefonokat, ékszereket, több száz eurót, prémium kategóriás karórát, nagy képernyős televíziókat, valamint vagyont érő bútorokat foglaltak le,

több millió forint értékben.

A közlemény szerint N. Róbert kihallgatásakor nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen - amely szerint körülbelül 1,5 éven keresztül, rendszeresen árult 45 éves bagi ismerősének „kristály" fantázianevű kábítószert - panaszt tett. A felderítő munka felfedte, hogy 700-800 gramm drog cserélt közöttük gazdát a közel 18 hónap alatt, a grammonként 4000 forintért árusított szerből N. Róbert több millió forintot kaszált.

A Ceglédi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az őrizetbe vett N. Róberttel szemben, egyben kezdeményezték letartóztatását.