Megint Magyarországot támadja Soros német embere, megmutatjuk, kicsoda ő!

Vágólapra másolva!
Ezúttal a pedofilellenes törvény miatt támadja Magyarországot Michael Roth, a német külügyminisztérium európai ügyekért felelős államminisztere. Mint ismert, a német politikus a magyarellenes lobbi vezéralakja, szoros kapcsolatban van Soros Györggyel és szervezeteivel, 2017-ben közös előadást is tartott a tőzsdespekulánssal. Az amerikai milliárdos által finanszírozott álcivil szervezetekkel is rendkívül gyakran találkozik. Mostani kijelentésével valójában a hagyományos családmodellt bírálja. Ahogy a V4NA nemzetközi hírügynökség írja: mérsékelt politikai teljesítményét azzal próbálja ellensúlyozni, hogy a genderlobbi véleménydiktátoraként viselkedik. Az újabb kirohanása kapcsán felidézzük a róla készített tavaly nyári porténkat. 
Vágólapra másolva!

A nemrégiben elfogadott magyar pedofilellenes törvényt miatt bírálta Magyarországot Michael Roth kedden Luxembourgban. A német politikus később Twitter-oldalán úgy kommentálta az UEFA döntését, amellyel megtiltották, hogy a müncheni Allianz Aréna szivárványszínben világítson szerda este a Németország-Magyarország labdarúgó Eb-mérkőzésen. hogy "keserű, de várható volt". Majd követelőzve azt írta, hogy az elutasítás miatt a szurkolóknak a stadion lelátóin szivárványszínű és a transznemű zászlóval kell megjelenniüt. A német külügyi államtitkár tehát régóta ellenségként tekint a magyarokra, érdemes megnézni, ki ő, és miért foglalkozik ennyit Magyarországgal!

De ki is valójában Michael Roth?

Roth 1970-ben született, 1998 óta a szocdemek parlamenti képviselője. 2013-tól volt Európa-ügyi miniszter, majd később külügyi államtitkár. Roth 2010 óta elképesztő vehemenciával támadja a jobboldali magyar kormányt. 2010 előtt, amikor a szocialista kormány súlyosan korlátozta többek között a gyülekezési szabadságot, egyetlen kritikus megjegyzése sem volt.

Mostani támadásának egyik oka az lehet, hogy a magyar kormány továbbra is ellenáll a genderlobbinak és az LMBTQ ideológiának, valamint a pedofílellenes törvénnyel az eddiginél is erősebb védelmet adott a gyermekeknek.

Michael Roth nyíltan vállalja homoszexualitását. 2012 óta hivatalos kapcsolatban él partnerével, Michael Kloeppnerrel, gyakran fotózkodnak nyilvánosan, ezzel az azonos neműek párkapcsolatát propagálva.

Michael Kloeppner (baloldalt) és Michael Roth Forrás: imago images / Hartenfelser/imago images / Hartenfelser/Peter Hartenfelser

2018-ban részt vett a belgrádi melegfelvonulás záróeseményén, ahol azt kifogásolta, hogy az uniós tagállamok felében továbbra sem legális az azonos neműek házassága (Németországban 2017. október óta házasodhatnak az azonos neműek, előtte bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíthettek. Meg kell jegyezni, hogy az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvény szavazásán Angela Merkel kancellár nemmel voksolt).

Soros egyik leghűségesebb szövetségese

Roth mindezek mellett nagyon erős szövetségese Soros Györgynek és a hozzá kötődő szervezeteknek és politikusoknak. 2017-ben például közösen lépett fel a tőzsdespekulánssal, és tartott előadást Berlinben az Európai Roma Kulturális Központ megnyitóján.

Roth 2018 februárjában is nekitámadt Magyarországnak. Akkor az az ötlete támadt, hogy létre kellene hozni egy EU-s pénzalapot az (ál) civil szervezetek támogatására azokban a tagállamokban, amelyekben úgymond veszélybe kerül a jogállamiság. Természetesen Magyarországra gondolt elsősorban, amit nem is tagadott, ahogy azt sem, hogy a Soros Györgyöt ért bírálatok nem tetszenek neki.

Érdekes egybeesés volt, hogy éppen Roth nyilatkozatának megjelenése előtti héten járt nála a Soros György által pénzelt Helsinki Bizottság két munkatársa, Víg Dávid és Lederer András (az SZDSZ ifjúsági szervezetének, az Új Generációnak egykori elnöke) lobbizni – erről a közösségi médiában fellelhető fotók is tanúskodnak.

Csak a baloldali propagandasajtónak nyilatkozott

Roth az elmúlt években mindig csak magyar baloldali propagandalapoknak nyilatkozott. Így péládul 2016. októberében azt mondta az akkor még baloldali Figyelőnek, hogy "a Népszabadság a szabadság egyik fontos hangja volt Európában. Sajnálom, hogy bezárták. Az újságírókkal, valamint a konferencia résztvevőivel (Michael Roth a Friedrich Ebert Alapítvány és a Közép-európai Egyetem konferenciáján vett részt) folytatott beszélgetések nyilvánvalóvá tették számomra, hogy nem szabad félvállról venni azt, ami jelenleg Magyarországon folyik. El kell gondolkodnunk azon, hogyan tudunk segíteni - tette hozzá.

Michael Roth és Soros György nagyon jó kapcsolatban van egymással Forrás: Zimbio.com

Érdekes, hogy 2012-es novemberi látogatásán pont a Népszabadságnak árulta el, hogy Bajnai Gordonnal, a Milla vezetőivel és a Soros-féle civil szervezetek képviselőivel tárgyalt Budapesten. 2010-et követően Roth egyébként évente legalább egyszer adott egy nagyinterjút valamelyik baloldali lapnak.

Antiszemita vádak

A német politikus komoly diplomáciai botrányt okozott azzal, hogy tavaly nyáron antiszemitizmussal vádolta meg Magyarországot. A meghökkentő kijelentés nem maradt következmények nélkül: a Külgazdasági és Külügyminisztériumba bekérették Németország budapesti nagykövetét.

Gulyás Gergely, MIniszterelnökséget vezető miniszter úgy kommentálta a történteket, hogy "Michael Roth arcátlansága - különösen a német uniós elnökség alatt - a német külpolitika szégyene."

Érdekes módon, amikor a baloldali pártok a tavaly októberi tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson a rasszista, antiszemita Bíró Lászlót indították, akkor nem tiltakozott. Pedig a jobbikos politikus az izraeli turistákat "tetűcsúzdásoknak", a magyar fővárost Judapestnek nevezte. De arról is írt, hogy "kikapcsolták a zsidó uzsora-banktőkét a gazdaságból, megszüntették a háborús jóvátételként eufeminizált kozmopolita rablás kifizetését".

Hiába kérdeztük meg azonban az antiszemita jelölt futtatásáról, mai napig nem reagált megkeresésünkre. Ebből is látszik, hogy Roth csak kommunikációs eszközként tekint az antiszemitizmusra.