A radikális baloldal eltávolította az egyik legnagyobb amerikai elnök szobrát New Yorkban

New York City Architecture And Monuments, Theodore Roosevelt, szobor, emlékmű, new york, American Museum of Natural History, usa
Theodore Roosevelt bronz szobra egy lovon, egyik oldalán őslakos amerikai, másik oldalán afrikai férfival áll az Amerikai Természettudományi Múzeum előtt. 2020 június 22.
Vágólapra másolva!
Ezúttal az egyik legjelentősebb amerikai elnök, Theodore Roosevelt került a radikális baloldal támadásainak a kereszttűzébe. A szélsőségesek elérték, hogy az Egyesült Államokat felvirágoztató, nagyhatalommá tevő republikánus elnök szobrát eltávolítsák a New York-i Természettudományi Múzeum épületének a bejárata előttről. Szerintük ugyanis Roosevelt „a rasszista és gyarmatosító múlt szimbóluma", a szobor pedig a „fehér felsőbbrendűség" megnyilvánulása. A radikális baloldal miközben végképp eltörölné a nagy amerikai elnök emlékét, szobrot állított Brooklynban az új „hősüknek", a nyolcszorosan elítélt bűnözőnek, George Floydnak.
Vágólapra másolva!

Szintet lépett a radikális baloldal ámokfutása az Egyesült Államokban. A szélsőségeseknek egy régi vágya teljesült hétfőn, amikor a demokrata irányítású New York-i városháza illetékes bizottsága (New York City Public Design Commission)

egyhangúan megszavazta Theodore Roosevelt republikánus elnök szobrának az eltávolítását az Amerikai Természettudományi Múzeum épületének a bejárata elől

hívja rá fel a figyelmet a Post Millennial.

Az még nem világos, hogy a szoborcsoportot hová fogják áthelyezni, de valószínűleg nem maradhat köztéren.

Theodore Roosevelt (1858-1919) az Egyesült Államok 26. elnöke volt, két cikluson át, 1901 és 1909 között töltötte be ezt a tisztséget, előtte pedig New York állam kormányzójaként tevékenykedett.

Kétségkívül Roosevelt tekinthető az egyik legjelentősebb amerikai államférfinak, aki az Egyesült Államokat nagyhatalommá tette, gazdasági és diplomáciai értelemben egyaránt.

A legkiemelkedőbb műve a külpolitikája területén az volt, hogy Amerikát „felrakta" a nemzetközi diplomácia térképére. Az 1904-1905-ös orosz-japán háborúban – első amerikai elnökként – közvetítőként lépett fel a két fél között, így kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy létrejött portsmouthi békeszerződés.

Ezért– szintén első amerikai elnökként – Theodore Roosevelt 1906-ban Nobel-békedíjat kapott.

Neki köszönhető, hogy 1903-ban az Egyesült Államok a befolyása alá vonta a Panama-övezetet, így megindulhatott a Panama-csatorna építése, amelynek használati jogát a hazája számára Roosevelt 1999-ig szerezte meg. A belpolitikájában keményen fellépett a maguk számára monopóliumot biztosítani igyekvő, így trösztöket kialakító nagyvállalatok ellen. Ezzel párhuzamosan viszont szorgalmazta a nagy amerikai cégek külföldön való terjeszkedését, megalapozva így az Egyesült Államok nagyhatalmi státusát biztosító gazdasági hátteret.

Érdekességként megjegyezendő, hogy

ő volt az első amerikai elnök, aki Magyarországra látogatott, igaz már a mandátuma lejárta után, 1910 áprilisában.

A Demokrata Párton belül egyre erősebb radikális baloldal szerint azonban Theodore Roosevelt „a rasszista és gyarmatosító múlt szimbóluma" ezért már 2017 óta szorgalmazzák az 1939-ben felállított, a szélsőségesek által többször meggyalázott szoborcsoport eltávolítását.

Theodore Roosevelt lovasszobra, egyik oldalán őslakos indián, másik oldalán fekete férfival áll az Amerikai Természettudományi Múzeum előtt, 2020 június 22-én. Forrás: Getty Images/John Lamparski 2020

A nagy amerikai államférfi tevékenységét történelemhamisító módon beállító radikális baloldali narratíva a New York-i Természettudományi Múzeum bejáratánál lévő szoborcsoport esetében azt is kifogásolta, hogy míg Roosevelt egy lovon ül, addig mellette egy fekete és egy indián férfi csupán ott áll, következésképpen azt sugallja a kompozíció, hogy a két színes bőrű alakzat alá van rendelve a fehér Rooseveltnek, ami szerintük a „fehér felsőbbrendűség megnyilvánulása".

Kísértetiesen hasonló indokokra hivatkozva döntötték le helyi szélsőségesek 2020 októberében, Oregon állambeli Portlandben Roosevelt szobrát.

Theodor Rooseveltet a történettudomány az Egyesült Államok négy legjelentősebb elnöke között tartja számom, a két alapítóatya, George Washington és Thomas Jefferson, illetve a rabszolgafelszabadító, a polgárháborút megnyerő Abraham Lincoln társaságában. Nem véletlenül van éppen ennek a négy nagy elnöknek az arcképe a híres Rushmore-hegy szikláiba vésve, amely történelmi emlékművet szintén támadja a radikális baloldal, az államférfiak arcképeinek az eltávolítását követelve.

A Rushmore-hegy Forrás: Photononstop/Eurasia Press

Erről a témáról az Origo itt számol be részletesen, az Abraham Lincoln emléke ellen indított „boszorkányüldözésről" pedig itt.

A radikális baloldal Theodor Rooseveltet George Floydra cserélte

Miközben a radikális baloldali cancel culture jegyében New Yorkban igyekeznek a nagy amerikai államférfi emlékét végképp eltörölni, addig a nyolcszorosan elítélt bűnözőnek, George Floydnak szobrot emelnek – közölte a New York Post.

George Floyd-szobra a New York-i Brooklynban, 2021. június 19-én. Forrás: Anadolu Agency via Getty Images/2021 Anadolu Agency/Anadolu Agency

A metropolisz Brooklyn negyedében, június 19-én ugyanis egy két méter magas portrészobrot állítottak Floydnak, az új amerikai „példaképnek", akiről – többek között – azt érdemes tudni, hogy

egy terhes nő hasára fegyvert fogott, mert az ellenállt, amikor a baloldal „hőse" megpróbálta őt kirabolni.