A pedofíliát és a zoofíliát akarta korábban legalizálni a holland miniszterelnök

RUTTE, Mark
Brüsszel, 2020. július 17. Mark Rutte holland miniszterelnök az Európai Unió kétnapos brüszeli csúcstalálkozójának első napi ülésére érkezik 2020. július 17-én. A tagállamok vezetői a koronavírus-járvány miatt utoljára februárban találkoztak személyesen. MTI/EPA/AFP pool/John Thys
Vágólapra másolva!
A gyermekekkel és az állatokkal folytatott szexuális kapcsolat törvényesítését sürgette korábban a holland miniszterelnök, aki Magyarország térdre kényszerítésével fenyegetőzött. Erről Marácz László, Hollandiában élő egyetemi tanár beszélt a HírTV-nek nyilatkozva. Egy hollandiai magyar politikus, Gábor Dzsingisz pedig azt mondta, hogy Mark Rutte több alkalommal is hazudott, lebukott a helyi parlament előtt, ezért lemondott, de most ismét kormányalakítással próbálkozik. Szerinte Ruttenek nincs erkölcsi alapja, hogy támadja Magyarországot.
Vágólapra másolva!

Marácz László, az Amszterdami Egyetem tanára a HírTV Európai Híradó című műsorának adott online interjút szombaton.

Az egyetemi tanár arról beszélt, hogy Mark Rutte, a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért nevű liberális párt, ifjúsági tagozatának elnökeként

vetette fel a szexuális devianciák, tehát a pedofília és a zoofília törvényesítését, amit egy korabeli újságcikk is bizonyít.

Forrás: ORIGO

A holland közvélemény egyébként sokat találgat miniszterelnökük magánéletéről.

Mark Ruttének nincs felesége, se élettársa, sőt egy interjúban arról is beszélt, hogy sosem volt barátnője, mert nem volt rá ideje. Egy másik interjúban fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy ő nem homoszexuális.

Forrás: Origo

Marácz Lászlónak Mark Rutteről a következő a véleménye:

A Hollandiában élő magyar egyetemi tanár végezetül hozzáfűzte:

Többször is hazudott a hollandoknak a Magyarországot letérdeltetni akaró Rutte

Gábor Dzsingisz Hollandiában élő magyar kereszténydemokrata politikus a HírTV-nek péntek este online interjút adva arról beszélt, hogy

Mark Rutter többször is hazudott, és le is bukott a hágai parlament előtt. Ezért januárban le kellett mondjon a miniszterelnöki tisztségéről, áprilisban pedig ő maga is bevallotta, hogy hazudott.

Ezt követően szintén egyöntetűen elítélte őt a holland parlament. Jelenleg Mark Rutte – ismét miniszterelnökként – már három hónapja vergődik a kormányalakítással és Gábor Dzsingisz szerint ez a próbálkozása eltarthat még három hónapig. A hollandiai magyar kereszténydemokrata politikus véleménye alapján

Rutte azért támadja Magyarországot Brüsszelben, mert így akarja a saját, megtépázott renoméját valamelyest helyreállítani.

Emiatt – belpolitikai haszonszerzés – céljából az emberi jogok bajnokaként próbál mutatkozni Brüsszelben.

Gábor Dzsingisz szerint ezen ügyek tükrében