Kim Dzsongun fogyása miatt aggódnak Észak-Korea lakosai

Kim Dzsongun, fogyás
Kim Dzsongun fogyása miatt aggódik a népe
Vágólapra másolva!
Észak-Korea népe Kim Dzsongun elvesztett kilóit siratja, könnyekre fakadt lefogyott vezetője láttán - adta hírül az észak-koreai állami média.
Vágólapra másolva!

- szólaltatott meg az ottani köztévé egy szalmakalapos férfit.

A kommunista ország 37 éves diktátora valóban fogyott, ám messze nem csontsoványra. Korábban csaknem másfél mázsát nyomott - 140 kilogramm volt a súlya -, és abból adott le a közelmúltban legfeljebb húsz kilót. Mivel

170 centiméter magas, testtömegindexe jelenleg is bőven az optimális felett van.

Egyes dél-koreai elemzők szerint Kim Dzsongun egészségi állapotának javítása végett fogyókúrás étrendidőszakon van túl, mások viszont úgy vélik, betegség állhat a súlyvesztés mögött.

Kim sokat iszik szeszes italokat, dohányzik és családjában előfordultak szívproblémák.

Mind nagyapja - Észak-Korea diktátor-dinasztiájának megalapítója -, mind apja szívbajban haltak meg.

A diktátor fizikai vagy egészségi állapotának taglalása szigorúan tabutéma a kommunista országban,

ezért is keltett feltűnést a nemzetközi sajtóban is, hogy a phenjani állami televízió ennek a kérdésnek szentelte műsorideje egy részét.