Tizenöt hónap börtönbüntetésre ítélte a dél-afrikai alkotmánybíróság kedden az ország volt elnökét, Jacob Zumát.

Jacob Zuma azért kapta a börtönbüntetést, mert nem volt hajlandó megjelenni a korrupciós ügyeit vizsgáló bizottság meghallgatásán, s ezzel megsértette az igazságszolgáltatást.

A 79 éves Jacob Zuma ellen összeesküvés, korrupció, pénzmosás és csalás miatt emeltek vádat. A magát ártatlannak valló Zuma korábban többször kifogásolta az ellene zajló eljárást, egyesek pedig emiatt azt vetették jogi csapata szemére, hogy szándékosan késlelteti perét.

Jacob Zuma korábbi dél-afrikai elnök Pietermaritzburgban 2021. május 26-ánForrás: AFP/Phill Magakoe

Zuma a bizottság 2018-as megalakulása óta csupán kétszer jelent meg meghallgatáson, de egyik alkalommal sem tett vallomást. Az ország alkotmánybírósága idén januárban hozott döntése azonban kötelezte arra, hogy együttműködjön. Ennek semmibe vételével sértette meg a bíróságot.