Ritkán látható siker, mondhatni őrjöngés és egyúttal sírás is a végén - a közönség őrjöngött és a közönség sírt. Gyönyörű, szívszorító premier volt a Budapesti Operettszínházban, a Hegedűs a háztetőnt rendezte és koreografálta: Bozsik Yvette.

Az új Budapesti Operettszínház (Kiss-B. Atilla főigazgató, Apáti Bence balettigazgató és Pfeiffer Gyula főzeneigazgató) komolyan gondolta a megújulást. A második évadjukat fejezték be - közben másfél évig persze járvány volt -, és Vidnyánszky Attila korszakos, a műfajt megújító Csárdáskirálynő-rendezése óta Bozsik Yvette már a harmadik, minden túlzás nélkül tökéletes előadását mutatják be.

Fotó: operett.hu/Art&Lens Photography

Bozsik Yvette egyszerre tud páratlan látványvilágot teremteni, ért a költészethez, és van humora is. Amellett persze, hogy nagy koreográfus. A szereplők hol (szó szerint) repülnek, hol csúsznak-másznak, és éppoly erő van a színpadon, amikor csak egyetlen ember áll ott, mint amikor közel százan táncolnak.

Az előadás egyszerre szól a zsidó sorsról, a diktatúráról, az emberi aljasságról, az emberi (igen, a látszat ellenére) nagyságról - és mindenekelőtt az istenkeresésről. Hiszen amikor az elűzött zsidó család holmiját az elűzők kicsit kirabolják, talán éppen akkor találja meg a főszereplő Istent. Gyönyörű befejezés, ahogy persze az az egész előadás is.

És gyönyörű az új fordítás, Orbán János Dénes munkája - egyszerre mondhatni korhű és persze modern is. Érdemes egy kicsit beleolvasni a legismertebb dalba, Tevje dalába:

"Ó, hogyha ajser lennék, ott ücsörögnék
bent a zsinagóga elején,
és névre szóló sámlim is lenne tán.
Olvasnánk hét-nyolc órát déltől a Tórát,
jó rabbink ámulna szegény,
édes-mézes élet vár reám."

Tevje a pénteki premieren Földes Tamás volt - szívszorító, emberi, őszinte minden pillanatban. Hosszan-hosszan ünnepelték az előadás végén. Ilyen nagy szerepet alig kapott korábban, feltehetően ő is azon operettszínházi színészek közé tartozik, akikre nem számítottak az elmúlt évtizedekben kellőképpen. Pedig pénteken bárki láthatta, hogy mit tud. Mindent.

Tevje, a főszereplő egyre többet veszít el: először legnagyobb lánya gazdag kérőjét, mert elfogadja, hogy ahhoz menjen feleségül, akit szeret, és az éppen szegény. Aztán elfogadja, hogy a másik lánya már fizikailag is távol kerüljön tőle. Majd elfogadja, hogy harmadik lánya már ne is zsidó hitű embert válasszon. És miközben a főszereplő csak veszít - végül otthonát is - , önkéntelenül rájön, hogy közben az élet, a hit valamilyen mélyebb szeletét érti meg. Ezt a kettősséget (vagy egyidejűséget) tudja eljátszani, átélni Földes Tamás. 

Rengeteg jó szerep van a Hegedűs a háztetőnben, és Bozsik Yvette nagyszerű rendezésében nagyon sokan feltűnően jók. Csak néhány név: Szulák Andrea, a feleség, Oszvald Marika, a házasságközvetítő, Gubik Petra, a legidősebb lány, vagy éppen Dénes Viktor, a szegény szabó.

És persze felejthetetlen a tökéletesen mozgó, szimbolikus figuráját igazi élettel megtöltő, nagyszerű művész, Kiss-Balbinat Ádám a Hegedűs szerepében.

Az új Operettszínház nyitóelőadását, a 2019-es Csárdáskirálynőt a baloldali propagandaújságok azonnal kipécézték, természetesen Vidnyánszky Attila miatt. A még a Magyar Narancstól is kirúgott "kritikusnő" internetes blogszerűségén például arról elmélkedtek, hogy az előadás végén az első világháborúból hazatérő katonák - szerintük - migránsok... Ezek után érdeklődéssel várjuk, hogy az Operettszínház újabb, gyönyörű és humanista előadásáról mit fognak tudni kitalálni. Valami biztos majd sikerül. De legyen ez az ő sikerük. Vagy inkább: problémájuk.