Hobbiból fotóz sírokat a brit nő, már több mint 200 ezer fényképet készített

Sírkövek között táncoló nőt videóztak Skóciában Sírkő, temető
Vágólapra másolva!
Már több mint 200 ezer fotót készített sírkövekről és síremlékekről egy brit nő a Norflok környéki temetőkben. Lou Cocker a képeit rendszerezi és hozzáférhetővé is teszi, hogy segítsen másoknak megtalálni a felmenőiket.
Vágólapra másolva!

Különös hobbit választott magának egy brit nő: Lou Cocker egy évtizede fotózza szülővárosa, Norfolk környékén a temetőkben található sírköveket és síremlékeket. Az eladóként dolgozó 48 éves nő a Mirrornak azt mondta, hogy

mindez 12 éve kezdődött, amikor a saját családfáját, és azok sírhelyeit próbálta felkutatni.

– A felmenőim nagy része Norfolkban élt az 1800-as évek elejéig. A dédanyámat azonban évek óta hiába próbálom felkutatni, máig nem tudtam kideríteni, mi lett a sorsa – mondta a lapnak Lou. A nő kutatása során lenyűgözőnek találta a régi síremlékeket, amiket látott, és lassan az érdeklődése a családfakutatásról áttevődött ezekre alkotásokra.

Minden sírkövet le akar fotózni Norfolk környékén

– Azt tapasztaltam, hogy a temetők általában nagyon békés, csendes helyek. A régi sírkövek pedig mind kézzel készültek, néhány nagyon díszes. Ezeket tanulmányozva sokat megtudhatunk a történelemről – mondta Lou.

A nő az elmúlt években 220 ezer sírelméket fotózott le 700 Norfolk környéki temetőben.

A legrégebbi általa fotozótt síremlékek az 1600-as évekből valók.

A régebbi sírokat gyakran meg is tisztítják az édesanyjával, hogy a nevek és a feliratok jobban kivehetők legyenek majd a képen. A fotókat aztán Lou rendszerezi és hozzáférhetővé teszi a világhálón, hogy segítsen azoknak, akik próbálják felkutatni a felmenőiket.

A nő célja, hogy Norflok környékén minden egyes sírkövet dokumentáljon, ennek a munkának bevallása szerint körülbelül a hetven százalékánál tart. Lou emellett az utazásait is mindig úgy szervezi, hogy meglátogathassa a környék temetőit. Mint mondta, a tervei között szerepel, hogy megkeresse a háborús emlékehelyeket Hamburgban, Krakkóban, Berlinben és Cipruson is.