Afganisztánban tombol az erőszak, miután az amerikaiak elhagyták a bagrami légi támaszpontot

afganisztán
Az Afganisztáni Nemzeti Hadsereg (ANA) katonái őrzik a bagrami légi támaszpontot.
Vágólapra másolva!
Az afgán kormányerők 24 órán belül több mint 300 tálib lázadót öltek meg Afganisztán több tartományában - közölte szombaton a kabuli védelmi minisztérium. Az országban azonnal eluralkodott az erőszak, hogy csaknem húsz év után az amerikai hadsereg katonái pénteken kivonultak az afganisztáni Bagram légi támaszpontról, amely az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és a tálibok ellen indított háború egyik központja volt. A tálibok jelezték: örülnek a lépésnek, és azonnal támadásba lendültek.
Vágólapra másolva!

A tálibok már hetekkel ezelőtt, az amerikai légitámaszpontról való végleges kivonulás híre után szinte azonnal támadásba lendültek. Eddig már több mint 700 teherautót és páncélozott autót, valamint ágyút és aknavetőt szereztek meg a mostanra elszigetelődött Afganisztán Nemzeti Hadseregtől (ANA).

Szombat reggel ugyanakkor az ANA indított támadást a tálibok egyik fellegvára ellen. A dél-afganisztáni Hilmend tartományban hajtottak végre légitámadást az afgán légierők. Kabuli tájékoztatás szerint légicsapásokban végeztek a szélsőséges iszlamista mozgalom sok fegyveresével.

A tálib mozgalom ugyanakkor tagadta, hogy súlyos emberveszteséget szenvedett volna el.

Az utolsó amerikai szállítógépek egyike leszállás közben a bagrami légitámaszponton Forrás: AFP

Független forrásból lehetetlen ellenőrizni a szemben álló felek saját hadi sikereiről szóló beszámolóinak számadatait.

A harci cselekmények ismét megsokasodtak Afganisztánban, amióta az Egyesült Államok bejelentette, hogy a New York-i ikertornyok elleni terrortámadás 20. évfordulója, szeptember 11. előtt minden katonáját kivonja az országból.

A washingtoni Fehér Ház éppen pénteken közölte, hogy már augusztus végén befejeződhet a csapatkivonás.

Megfigyelők szerint tartani lehet tőle, hogy az afgán haderő alul fog maradni a tálibokkal szemben azután, hogy már nem számíthat az amerikai légi támogatásra.

Az amerikai erők csaknem húsz év után elhagyták a bagrami légi támaszpontot

Pénteken csaknem húsz év után az amerikai hadsereg katonái kivonultak az afganisztáni Bagram légi támaszpontról, amely az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet és a tálibok ellen indított háború egyik központja volt - jelentették be amerikai tisztségviselők pénteken. A tálibok jelezték, hogy örülnek a lépésnek.

A támaszpontot teljesen átadták az afgán kormányerőknek.

Asraf Gáni afgán elnök (j) Austin S. Millert, az amerikai szárazföldi hadsereg tábornokát, az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok parancsnokát fogadja kabuli rezidenciáján 2021. július 2-án. Az amerikai csapatok kivonása Afganisztánból május 1-jén megkezdődött, a bagrami légi támaszpontról már távoztak az amerikai katonák Forrás: MTI/AP/Afgán elnöki hivatal/-

A tálibok szóvivője, Zabiulláh Mudzsáhíd közölte: örülnek az amerikai erők kivonulásának, és támogatják a csapatkivonást. A szóvivő kiemelte:

a külföldi erők kivonulása lehetővé teszi az afgánoknak, hogy saját maguk döntsenek a jövőjükről.

A bagrami kivonulás a legegyértelműbb jele annak, hogy az utolsó 2500-3500 amerikai katona afganisztáni szolgálata is a végéhez közeledik. Joe Biden amerikai elnök azt ígérte, hogy az amerikai erők szeptember 11-ig elhagyják Afganisztánt.

Az Afganisztáni Nemzeti Hadsereg (ANA) katonái őrzik a bagrami légi támaszpontot. Forrás: AFP

A NATO-szövetségesek többsége már a héten kivonult az országból

A német hadsereg utolsó egysége szerdán tért haza Afganisztánból. Németország az Egyesült Államok után a második legnagyobb létszámmal vett részt az afganisztáni NATO-misszióban.

Az Egyesült Államok biztonsági okokra hivatkozva nem közölte, hogy mikor hagyják el az utolsó amerikai katonák az ázsiai országot.

A végleges kivonulás előtt a jelenleg török és amerikai katonák által biztosított kabuli nemzetközi repülőtér védelme is tisztázásra vár.

Míg az Egyesült Államok és szövetségesei kivonulnak, a tálibok egyre terjeszkednek Afganisztánban. Az afgán kormányerők olyan milíciák ismételt életre hívásához folyamodtak, amelyek korábban kegyetlenkedtek. Austin Scott Miller, az Afganisztánban állomásozó amerikai csapatok parancsnoka utolsó helyi sajtótájékoztatóján sötét képet festett a biztonsági helyzetről.

Miller szerint a jelenlegi trendek folytatódása polgárháborúhoz vezethet.