Első számú manipulátor a nemrég hazánkban járt lengyel LMBTQ-aktivista

Vágólapra másolva!
Bart Staszewski, lengyel LMBTQ-aktivista, a hétvégén a Parlament előtt tüntetett az általa készített „LMBTQ-mentes övezet" feliratú tábla kihelyezésével. A balos sajtó egyből hőst látott benne, ami nem csoda, hisz az általa gyártott álhírekkel képes volt az utóbbi években nem csak a lengyel kormányt, de több lengyel települést is nemzetközi szinten lejáratni. A lengyel aktivistát egyébként épp az utóbbi napokban vádolták meg kiskorú elleni pszichikai erőszakkal, valamint úgynevezett „grooming"-gal, mely egy fiatal fiú előkészítését jelenti szexuális együttlétre.
Vágólapra másolva!

Bart Staszewski 2020 januárjában kezdte el felkeresni azokat a településeket és járásokat az általa készített táblákkal – ezeken négy nyelven olvasható a „LMBTQ-mentes övezet" felirat – amelyek vezetése úgynevezett LMBTQ-ideológia elleni, illetve LMBTQ-ideológia mentes határozatokat fogadott el.

A közösségek célja a határozat elfogadásával az volt, hogy hangsúlyozzák: kiállnak a tradicionális értékek mellett.

Az aktivista ezen települések névtáblái alá helyezte el a saját maga által gyártott feliratot, majd azt az internetre is feltöltötte, mintha az az adott település vezetése helyezte volna ki.

Mindezzel az aktivista arra tett utalást, mintha ezen községekben a nem heteroszexuális személyeket jogilag is megkülönböztetnék.

Bart Staszewski Varsóban, 2021. május 18-án Forrás: NurPhoto via AFP/Maciej Luczniewski

Staszewski képei hamar bejárták az internetet és a nemzetközi sajtót, így nyugaton sokan azt gondolták, hogy Lengyelországban valóban LMBTQ-mentes övezetek léteznek, amelyről az adott települések helységnevükkel együtt szereplő hivatalos tábla segítségével értesítik a beutazót.

A lengyel kormány és a jobboldali politikusok hiába próbálták elmagyarázni külföldön, hogy egyetlen ilyen település sem létezik, amely LMBTQ-mentes övezet feliratot helyezett volna ki:

több község is emiatt veszítette el nyugati településekkel ápolt testvérkapcsolatait, hiszen rajta vannak az aktivista által készített „szégyenlistán", mi több a települések az uniós támogatásoktól is eleshetnek.

Februárban például Staszewski azt állította, hogy a lengyel Kárpátaljai vajdaság csaknem egymillió złoty támogatástól esett el, mert a Norvég Alap az LMBTQ-mentes övezetek miatt nem támogatja a régiót. Több esetben Staszewski az adott település hivatalos személyeivel készült, az elfogadott határozattal kapcsolatos interjúkat is manipuláltan töltötte fel, hogy valóban úgy tűnjön, mintha a községben jogilag is diszkriminálnák a nem heteroszexuális személyeket.

Bart Staszewski Varsóban, 2021. jájus 18-án Forrás: NurPhoto via AFP/Maciej Luczniewski

Mint ismeretes, nemrég az interneten jelent meg egy bejegyzés Staszewskivel kapcsolatban, melyet egy 15 éves LMBTQ-aktivista írt Facebook-profiljára, és amelyben leírja, hogy az LMBTQ-mentes övezetek kitalálója vele szemben nem csak pszichikai erőszakot, hanem úgynevezett „groomingot" is alkalmazott, mely a fiatal fiúk szexuális aktusra való előkészítését jelenti.