Addig akadályozta a mögötte jövőket egy angol biciklis, amíg a végén csúnyán pórul járt. A hatalmas esést felvette egy teherautó fedélzeti kamerája.

Már 7 ezren lájkolták a videót, amit a Daily Mail szemlézett. A sofőr járművén volt fedélzeti kamera, ennek a felvételét osztotta meg. A felvétel Crediton városban készült, és a videón látszik, ahogy egy

biciklis futár gyakorlatilag a sávot elfoglalva halad,sőt, van olyan szakasz is, ahol
szándékosan jobbra-balra kígyózik, nehogy megelőzhessék.Egy alkalommal a felezővonalat is átlépi szlalomozás közben.

A felvétel akkor ér véget, amikor a kerékpáros hátrafordulva a középső ujját mutatja Searingnek, majd nekihajt a járdaszegélynek és fejjel az aszfaltra zuhan.Néhány centin múlott, hogy nem egy vaskorlátnak esett.

A sofőr később azt mondta, hogy
hátranéztem, nem zuhant-e a teherautó alá, és ahogy hallják, nevettem egy jót.