Eltűnt egy orosz légitársasághoz tartozó AN-26-os típusú utasszállító repülőgép, 28 emberrel a fedélzetén, az orosz távol-keleti Kamcsatka-félsziget felett - közölte kedden az ország katasztrófavédelmi minisztériuma. A roncsokat a palanai légikikötőtől 3,8 kilométerre, a tengerben találták meg. Kiderült mi okozta a balesetet.

A géppel, amely a régió fővárosából, Petropavlovszk-Kamcsatszkijból a félsziget északi részén fekvő Palana településre tartott, mintegy tíz kilométerre úti céljától, ereszkedés közben vesztette el a kapcsolatot a légiforgalmi irányítás - tette hozzá a tárca.

A tájékoztatás szerint helikopteres kutató- és mentőcsapatok tartanak a térségbe. A Kamchatka Aviation Enterprise nevű légitársasághoz tartozó gép fedélzetén 22 utas és hattagú személyzet tartózkodott - derült ki a minisztérium közleményéből.

A gép roncsait a palanai légikikötőtől 3,8 kilométerre, a tengerben - közölte a rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtószolgálata.

A mentők terepjárókon a helyszínre tartanak. A tájékoztatás szerint a sötétség beállta és a dagály kezdete nehezíti majd a kutatást és a mentést.

A baleset körülményeit már hozzávetőlegesen megállapították. A repülőgép nehéz időjárási körülmények és rossz látási viszonyok között készült a leszálláshoz. Az első landolási kísérlet nem sikerült, a második rárepülés közben pedig nekicsapódott egy sziklának.

Azon nyomban összetört, darabjai a tengerbe zuhantak - közölték a mentők.

Az egyik feltételezés szerint a baleset oka a pilóta hibája lehetett a rossz látási viszonyok miatt. A személyzet előzőleg nem számolt be semmilyen meghibásodásról.

Értesülések szerint a gép utasai között volt egy építőipari vállalat helyi egységének vezérigazgatója. Korábban Tigil körzet hatóságai azt mondták a közszolgálati hírügynökségnek, hogy főként Palana lakosai voltak az eltűnt gép fedélzetén, mások között a település polgármestere, valamint a helyi közigazgatás három vezető beosztású tisztviselője.

Orosz AN-26 típusú repülőgép. Képünk illusztrációForrás: Sputnik via AFP/Tabyldy Kadyrbekov

A helyi meteorológiai szolgálat szerint a térségben a gép eltűnésekor felhős volt az időjárás,ennek ellenére a vízszintes látótávolság jó és a szél is gyenge volt.

A gépnek útja során végig a szárazföld fölött kellett repülnie, csak Palana előtt kellett kitérőt tennie a tenger fölé, hogy rá tudjon kanyarodni a leszállópályára.
Ez az AN-26-os 1982-ben állt forgalomba. Repülési engedélyt idén augusztus 30-áig kapott - derült ki az elérhető információs forrásokból.