2023-ban kezdődhet Magyar Honvédség 16 Airbus-helikopterének leszállítása

MARÓTH Gáspár
Nyírtelek, 2021. február 5. Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos a hazai légvédelemi eszközök és rakéták javításával, karbantartásával foglalkozó HM Arzenál Elektromechanikai Zrt. nyírteleki telephelyén 2021. február 5-én. Keresik a Magyarország által megvásárolt izraeli Vaskupola légvédelmi rendszer egyes elemeinek hazai gyártási helyszínét - közölte a kormánybiztos a helyszínen tartott sajtótájékoztatón a Rheinmetall Canada és a CarpathiaSat Zrt. képviselőivel tartott egyeztetés után. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A tervezett ütemben halad a Magyar Honvédség 16 Airbus-helikopterének gyártása, a járművek leszállítása 2023-ban kezdődhet - közölte Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos.
Vágólapra másolva!

A kormánybiztos Bruno Evennel, az Airbus Helicopters vezérigazgatójával áttekintette a magyar közepes harci helikoptereket gyártó program helyzetét a cég marseille-i összeszerelő üzemében. Maróth Gáspár elmondta, hogy az Airbus vezetője és csapata, valamint a gyári munkások részletesen bemutatták a készülő helikopterek gyártási folyamatát.

A koronavírus-járvány dacára

a gépek mérnöki tervezése, gyártása és összeszerelése az eredeti ütemterv szerint halad.

Az első három évben a helikoptereknek jórészt csak a tervezése zajlott, ez jelenleg 85 százalékos készültségen áll, ennek ellenére az első gépek összeszerelése már elindult a szerelőszalagon.

A kormánybiztos rámutatott, hogy ez úgy lehetséges, hogy a tervezés utolsó 15 százaléka már csak a gépek végső felszerelését (elektronikai szenzorok, különleges képességek) érinti, és a gyártás kezdeti fázisában ezekre még nincs szükség.

Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A szerdai vezetői találkozón szintén napirenden voltak a gyulai összeszerelő üzem további fejlesztését érintő stratégiai döntések. A gyár fejlesztése szintén ütemterv szerint halad, az Airbus Helicopters 2022 végétől számít az itt készített alkatrészek termékportfóliójára Marseille-ben.

A gyulai gyárban az első körben 200 magasan képzett munkás dolgozik majd, és ez további fejlesztésekkel 400-ra emelkedhet.

A gyár mellett felállítandó felületkezelő üzemben további 100-150 ember foglalkoztatását tervezik 4-5 év után.

A kormánybiztos kiemelte, hogy az Airbus Helicopters a legmagasabb hozzáadott értékű technológiát hozza a közel húsz hektáros területen 2020 decembere óta épülő gyulai üzembe: az összes Airbus helikopter lelkét itt fogják gyártani. A gyár bokrétaünnepségét 2021. május 6-án tartották.

Maróth Gáspár végezetül aláhúzta, hogy Franciaország az európai légijárműipar fellegvára, ezért a megbeszélései során azt is áttekintették, hogy Magyarországnak milyen konkrét lehetőségei vannak arra, hogy a jövőben aktívan bekapcsolódhasson a légijárműgyártási iparágba. Ezek a tárgyalások még kezdeti fázisban vannak, de nagyon ígéretesek - fogalmazott a kormánybiztos.