Ismét Magyarországot támadja a baloldal és a Soros-hálózat az Európai Parlamentben

EP plenáris ülés Sargentini jelentés
Strasbourg, 2018. szeptember 12. Az Európai Parlament képviselői szavaznak a Sargentini-jelentésről a parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 12-én. A képviselők a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentést 448 igen szavazattal, 197 ellenében, 48 tartózkodás mellett fogadták el. (MTI/EPA/Patrick Seeger)
Vágólapra másolva!
Az Európai Parlamentben ismételten Magyarországot és Lengyelországot támadták a Soros György által fizetett baloldali képviselők. Most a gyermekvédelmi törvény és a pedofilok elleni szigorúbb fellépés nem tetszik Brüsszelnek. Időközben kiderült, hogy a magyar gyermekvédelmi törvény felelőse egy elítélt meleg bűnöző. Cyrus Engerer, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége frakciójában ülő, máltai munkáspárti képviselő a korábbi párjáról, egy Marvic Camilleri nevű férfiról terjesztett pornográf anyagokat az interneten. 
Vágólapra másolva!

Anze Logar, az Európai Tanács nevében a magyar és lengyel jogállamiságról azt mondta, hogy a friss magyar szabályozás nemzeti hatáskört képez. A hetes cikk szerinti eljárásban meghallgatták Magyarországot és Lengyelországot - tette hozzá. A szlovén külügyminiszter közölte, hogy az eljárás folytatódni fog.

Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke szerint a júniusban elfogadott gyermekvédelmi törvény több helyen diszkriminál. Mindezt konkrétumokkal nem sikerült alátámasztania Soros György egyik legfőbb szövetségesének. Jourová azzal a képtelenséggel is előjött, hogy a magyar szabályozás nem engedi meg, hogy az LMBTQ emberek elmondják a véleményüket. A törvénnyel kapcsolatos magyar választ még értékeli a bizottság – tette hozzá.

Verá Jourová és Soros György Forrás: Origo

Baloldali képviselők mindenféle tények bemutatása nélkül támadták a magyar gyermekvédelmi törvényt, és azt követelték, hogy vonják vissza a jogszabályt. Ismételten a Magyarországnak jogosan járó források felfüggesztését követelték a baloldali képviselők, valamint a magyar és a lengyel kormányfőt gyalázták és álhíreket terjesztettek róluk.

Hidvéghi: Maguk élnek vissza az uniós joggal

Jörg Meuthen, az Alternatíva Németországnak képviselője közölte, hogy ismételten Magyarország szuverenitását támadja az EP. Arról is beszélt, hogyha a törvényt elolvasták volna, akkor kiderült volna, hogy senkit sem diszkriminál.

Egy ilyen elkötelezettséget várnék el az EU-tól a gyermekek védelmében, mint ahogyan azt a magyar törvény teszi –

tette hozzá. A magyar parlament jogszerűen fogadta el ezt a jogszabályt. Az európai demokrácia van veszélyben, és nem a magyar és a legyel. Von der Leyen hatalomittas vágya a szégyen és nem a magyar törvény – zárta.

Joachim Stanisław Brudzinski, a PiS képviselője arról beszélt, hogy a történelem során már egyszer ki akarták élheztetni a lengyel és a magyar népet. A baloldalnak nincsen joga arra, hogy eldöntse ki az európai, és ki nem – tette hozzá.

Hidvéghi Balázs: Teljes őrlet ami itt folyik Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP képviselője azt mondta, hogy szavakat is nehéz találni erre az őrületre, ami az EP-ben zajlik.

Maguk élnek vissza az uniós joggal -

tette hozzá. A gyermekek védelmét szolgálja a magyar törvény, és a fiatalokat nem stzabad kitenni semmilyen szexuális propagandának. Semmilyen hatáskört nem ruháztunk rá az unióra ezen ügyekben.

Guy Verhofstadt olyan valótlanságokat beszélt, minthogy Magyarországon bezárták az egyetemeket. Soros epigonja is Magyarország megbüntetését követelte.

Jérôme Riviére, a Nemzeti Tömörülés képviselője szerint Orbán Viktort és a magyar népet akarják elítélni.

A képviselő szerint a családjogi kérdések nemzeti hatáskörbe tartoznak. Igent kell mondani a magyarok szabadságára.

Buxadé Villalba, a VOX képviselője arról beszélt, hogy az alapító atyák forognak a sírjukban amikor látják, hogy mi történik az unióban.

Paolo Borchia, a Liga képviselője szerint a magyar törvény az ENSZ gyermekjogi egyezménye alapján készült.

Brüsszel és nem Budapest veszélyezteti a demokráciát

- tette hozzá. Jadwiga Wisniewska, a PiS képviselője azt mondta, hogy a gyermekek nevelésének a kereteiről a nemzeti parlamentek döntenek. A világ rendjét vissza kell állítani, így az apa férfi, az anya nő - tette hozzá.

Győri Enikő: Ne monják meg, hogyan éljünk Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Győri Enikő fideszes EP-képviselő szerint a parlamentet rögtönítélő bírósággá változtatták. Meg akarják vonni a pénzeket Magyarországtól, megereőszakolják az uniós jogot. A magyar vita ürügyén elterelik a figyelmet a Covid-válságról és a migrációról - tette hozzá.

Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője azt mondta, hogy a törvény a pedofilok elleni fellépésről szól és a gyermekek védelméről.

Választási propaganda helyett a valóságról beszéljünk

- tette hozzá. Senki sem kötelezheti a szülőket arra, hogy a gyermekeket olyan szexuális nevelést kapjanak, amihez nem járulnak hozzá. Hölvényi azt a kérdést tette fel, hogy Önök valójában elolvasták a jogszabályt?

Hölvényi György csak egy kérdést tett fel Fotó: Hirling Bálint - Origo

Susana Ceccardi, a Liga képviselője szerint a baloldali média megpróbálja homofóbnak beállítani a magyar és lengyel kormányt. Magyarország csak hangsúlyozza, hogy a gyermekek nevelése a szülőkre tartozik.

A vita végén Jourová azt mondta, hogy vizsgálják a magyar helyreállítási programot és semmilyen befagyasztásról nincsen szó. Amíg szükséges, addig folytatják a hetes cikk szerinti eljárást - tette hozzá.

Anze Logar a vita vgén azt mondta, hogy Magyarország esetében három meghallgatás volt a hetes cikk szerinti eljárásban.

Von der Leyen sem olvasta a magyar törvényt?

Az Európai Parlament szerdai vitablokkja az Európai Tanács legutóbbi csúcstalálkozójáról szóló beszámolóval kezdődött. Charles Michel, az ülést összehívó tanácsi elnök már itt beszélt a magyar gyermekvédelmi törvényről: mint arra emlékeztetett, az országvezetők zöme aggályát fejezte ki a szabályozás miatt, emiatt azt a csúcsértekezleten is tárgyalták. Michel elmondta, hogy a brüsszeli ülés alkalmával

Michel szerint ő maga azt az álláspontot képviselte az EU-csúcson, hogy az uniós jog mindenkor elsőbbséget élvez, az LMBTQ-jogokra pedig nem lehet mellékes ügyként tekinteni.
– Szükséges, nehéz és érzelmes vita volt – mondta a magyarügyről Michel.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke sokkal keményebben ment neki a magyar szabályozásnak: megismételte, hogy véleménye szerint szégyenteljes a magyar szabályozás.
– A gyermekek védelmével való érvelés csak egy kifogás – hangsúlyozta, hozzátéve: szerinte egyértelmű, hogy a magyar kormány a törvényben összemossa a pornográfiát a homoszexualitással.

Von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének sem sikerült konkrétumot mondania Forrás: MTI/EPA/AFP pool/Kenzo Tribouillard

A magyar törvényt az Európai Konzervatívok és Reformerek és az Identitás és Demokrácia frakciójának felszólalói a védelmükbe vették, és közölték, hogy álhír az, hogy a magyar szabályozás bárkit is diszkriminálna. Harald Vilimsky, az Osztrák Szabadságpárt képviselője arról beszélt, hogy a migráció kérdését továbbra sem tudta megoldani az unió. Örömét fejezte ki, hogy 16 párt összeállt, hogy Európának új irányt mutasson, és a centralizáció helyett a pluralizmus irányába menjen a közösség.

Beata Szydlo, volt lengyel kormányfő azt mondta, hogy a konzervatív európaiaknak nincs joguk semmihez. Álszentnek nevezte az egész európai politikát.

Természetesen a baloldali képviselők felszólalásaiból világosan kiderült, hogy nem olvasták a magyar törvényt.

Fontos ellentmondásra mutatott rá a Fidesz képviselője

Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője azt mondta, hogy az elmúlt 17 évben az Európai Bizottság többször kijelentette, hogy semmit sem tesznek a nemzeti kisebbségekért, és tagállami hatáskörbe utalták. Szólt arról is, hogyan lehetséges, hogy bizonyos kisebbségi ügyek nemzeti hatáskörbe tartoznak, míg mások nem.

Varga Judit: A határozat szövege ráadásul tele van tárgybeli tévedésekkel

Magyarország lejáratására készül az Európai Parlament, csak azért mert a legmagasabb szinten védelmezzük a gyermekek és a szülők jogait - írta korábban Varga Judit igazságügy-miniszter Facebook-oldalán. Hozzátette, a határozat szövege ráadásul tele van tárgybeli tévedésekkel és hazugságokkal. Az igazságügy-miniszter kiemeli, az EP hazánkkal szemben megfogalmazott állásfoglalását egy olyan képviselő dolgozta ki, akit korábban felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek kompromittáló szexuális tartalmak küldözgetése miatt.

Egy elítélt meleg bűnöző támadja Magyarországot

Az Európai Parlament a strasbourgi szerdai plenáris ülésén a magyar gyermekvédelmi törvényről, valamint a hazánk és Lengyelország ellen indult uniós eljárások állásáról vitáznak. Az Európai Parlamentben a magyar gyermekvédelmi törvény felelőse egy elítélt meleg bűnöző. Cyrus Engerer, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége frakciójában ülő, máltai munkáspárti képviselő a korábbi párjáról, egy Marvic Camilleri nevű férfiról terjesztett pornográf anyagokat az interneten. Ezért Engerert 2014-ben két év börtönbüntetésre ítélték, két évre felfüggesztve.

Novák Katalin, a Fidesz elnöke korábban arról beszélt, tudomása szerint van egy olyan határozattervezet, amit az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai parlamenti frakciója már megfogalmazott. Ez a nemzeti szuverenitás jegyében született és a nemzeti hatáskörök védelmét tartalmazza. Ehhez a nyilatkozathoz csatlakoznak majd a Fidesz képviselői is.

Most a gyermekvédelmi törvényt támadja Brüsszel Forrás: MTI/EPA/Patrick Seeger

Szuverenitási kérdés

A XXI. Század Intézet szerint noha az elfogadott szabályozás a gyerekek neveléséről, és nem a homoszexuálisokról szól, a globalista erők újra támadásba lendültek, ismét pellengérre állítva a magyar szuverenitáspárti kormányt. Világossá vált, hogy a migrációs válsághoz hasonlóan szuverenitáskérdésről van szó, és a nemzetközi erők aknamunkája ellenére Magyarország nem enged a progresszív napirend nyomásának. Miután a közép-és kelet-európai régió Magyarország vezetésével 2015 után az önállóság útjára lépett, – ezáltal gyengítve az uniós intézményrendszer további föderalizációjának tervét – az egykori gyarmatosítók a „közös értékek" nevében indítanak újabb támadást Magyarország ellen.