A 18 éves Egan Ritchie mindössze két évet tölt majd le a rá kiszabott hétéves börtönbüntetésből, amikor 2022 karácsonyától elkezdhet visszailleszkedni a társadalomba. A skót fiatalt négy gyerek brutális megtámadásáért ítélték el.

A tettei elkövetésekor alig 15 éves fiú egy hónapon keresztül folytatta őrjöngését még 2019-ben. A glasgow-i bíróság végül kilenc bűncselekmény, így többek között nemi erőszak, valamint három lány fojtogatása miatt ítélte el – kimondva, hogy leghamarabb 2024-ben helyezhető feltételesen szabadlábra.

illusztrációForrás: Shutterstock

A kriminológus Elizabeth Yardley szerint még egy pszichopata is átformálható, egy ilyen jellegű áttöréshez azonban évtizedekre is szükség lehet. A Bors által idézett szakértő kizártnak tartja, hogy ilyen rövid időn belül érdemi változás ment végbe a fiatalembernél, aki így komoly veszélyt jelent a társadalomra.