A madagaszkári hatóságok merényletet hiúsítottak meg az ország elnöke, Andry Rajoelina ellen, és többeket, köztük külföldieket letartóztattak - jelentette be csütörtökön az ország főügyésze helyi idő szerint szerda este.

Berthine Razafiarivony tábornok elmondta, hogy a kedden, az állambiztonság veszélyeztetésének gyanújával letartóztatottak - akik között diplomáciai források szerint ketten francia állampolgárok - az elnök mellett több, madagaszkári közéleti személyiséggel végezni akartak.

Hozzátette, hogy a nyomozás mostani szakaszában egyelőre nem árulhat el további részleteket.

Nem sokkal korábban, június 26-án, Madagaszkár függetlenségének ünnepén a hatóságok azt közölték, hogy merényletet akadályoztak meg Richard Ravalomanana rendőrminiszter ellen.

 

Merényletet kíséreltek meg Andry Rajoelina, Madagaszkár miniszterelnöke ellenForrás: AFP/Mamyrael

Rajoelinát 2019-ben iktatták be hivatalába, miután az alkotmánybíróság nem adott helyt a választásokon alulmaradt riválisa, Marc Ravalomanana választási eredményekkel kapcsolatos panaszának.

A 2002 és 2009 között hivatalban lévő, korrupciós botrányba keveredett Ravalomananát széleskörű tömegtüntetéseket követően, a főváros Antananarivo akkori polgármestere, Rajoelina buktatta meg a hadsereg segítségével.

A nemzetközi közösség a hatalomátvételt követően megvonta a Madagaszkárnak szánt támogatásokat. Rajoelina akkor 2014-ig volt hivatalban, majd 2018 decemberében megnyerte az elnökválasztást.

A 25 millió lakosú Madagaszkár Afrika legszegényebb államai közé tartozik. Az ország lakosságának közel 80 százaléka a szegénységi küszöb alatt él.