Itt az újabb LMBTQ-propagandafilm: homoszexuális fekete férfi lesz Tündérkeresztanya

Vágólapra másolva!
Az Amazon támogatásával készülő új Hamupipőke filmben, a Tündérkeresztanyát Billy Porter fekete homoszexuális férfi alakítja majd. Az Emmy-díjas Porter nem is tagadja, hogy a filmmel a genderfluiditást (vagyis a nemek állandó megváltoztatásának lehetőségét) is propagálni akarja a gyerekeknek, akik szerinte erre igenis készen állnak.
Vágólapra másolva!

Billy Porter, színészt választották ki Tündérkeresztanya szerepére a most készülő felújított Hamupipőke musicalben, amit szeptembertől tesznek majd elérhetővé az Amazon Prime-on. A mesében keresztanyu természetesen nő, Porter viszont egy homoszexuális fekete férfi.

Az Amazon azt mondja, hogy Porter - úgymond - újra kívánta gondolni a szerepet, a klasszikus karakter "újszerű" átvételével. A tündérkeresztanya neve Fab G. lesz, és állítólag kifejezetten Porterre írták a szerepet, hogy jól illeszkedjen a színész stílusához. Aztán Porter szabadon alakíthatta a szerepet – írta meg a screenrant.com.

Forrás: Origo

Hamupipőke egyébként Camila Cabello énekesnő lesz, a gonosz mostoha pedig Idina Menzel.

Az évek során számos Hamupipőke-film készült a hírességek főszereplésével Brandytől, Hillary Duff-ig, most pedig Camila Cabellóig. Úgy tűnik, ez a verzió egészen más, mint a többi, mivel ez lesz az első alkalom, hogy a tündérkeresztanyát egy férfi játssza, mivel a szerepet eddig értelemszerűen mindig nő játszotta.

Billy Porter mint Tündérkeresztanya

Kay Cannon rendező áradozott Porterről azt mondta, hogy szerinte "nevetségesen tehetséges", és "Billy maga a varázslat".

Ahogy a keresztény CBN portál megjegyzi, meglehetősen ironikus, hogy a magát feministapártinak valló Hollywoodban most egy olyan filmet készítenek, amiben az egyik legklasszikusabb női szerepet egy férfi játsza el. Ezt az ellentmondást valószínűleg Porter is érzékelte, mert megpróbálta magát nyilatkozataiban (homoszexuális férfi létére) a nőgyűlölet áldozatának beállítani.

Billy Porter

Az új Hamupipőke nem is titkoltan az LMBTQ-propaganda része akar lenni. Maga Porter is arról beszélt, hogy szerinte a gyerekek készen állnak arra, hogy genderfluidok legyenek (vagyis folyamatosan változtassák a nemüket), és ezt csak a felnőttek akadályozzák. Ez pedig, szerinte, természetesen rossz.