Finnországban aláírásgyűjtés indult, hogy betiltsák a nemi identitás korrekcióját

finn zászló
Vágólapra másolva!
Állampolgári kezdeményezés indult Finnországban azért, hogy betiltsák a nemi identitás korrekcióját.
Vágólapra másolva!

A július 19-én indított kezdeményezést az elmúlt pár napban mintegy 18 ezren írták alá. A cél az ilyen terápiák büntethetőségének megteremtése. A népi kezdeményezés jogintézménye 2012 óta létezik Finnországban. Eddig összesen 1155 állampolgári kezdeményezést indítottak, ebből 48 esetében gyűlt össze a szükséges 50 ezer aláírás, ebben az esetben a parlamentnek foglalkoznia kell a kérdéssel. Ezekből mindössze két esetben született jogszabály: az azonos neműek házasságának engedélyezéséről és az anyasági törvényről.

A nemi identitás korrekcióját a Finn Pszichiátriai Társaság 2021. június 15-i nyilatkozatában egyértelműen elítéli, és azt felelőtlen, az emberi jogokat súlyosan sértő és a modern pszichológiának ellentmondó gyakorlatnak nevezi.

Súlyos korlátozás

Az Iltalehti nevezetű finn újság 2018-ban vizsgálódott a kérdésben. A téma akkor annak kapcsán került a közbeszédbe, hogy a Pori Jazz fesztivál akkor frissen kinevezett igazgatója a homoszexualitást a kábítószerfüggőséghez hasonlította, amelyből szerinte keresztény hitre jutva ki lehet gyógyulni. Az igazgatót nyilatkozata miatt elbocsátották. Az igazgató (Aki Ruotsala) korábban a kereszténydemokrata párt ifjúsági szervezetének elnöke volt, és személyes ismerőseire, barátaira hivatkozva közölte, hogy a keresztény hitre jutás több esetben is segített különböző függőségektől való megszabadulásban, és bár elismerte, hogy a kábítószerfüggőség nem ugyanaz, mint a homoszexualitás, de a szabadulás mindkettőtől hasonló életmódváltást igényel, amihez a keresztény hit segítheti el az embert.

Ruotsala emellett 2011-ben támogatásáról biztosította a Halászháló nevű keresztény médiaszolgáltató Ne hagyd magad! című kampányát, amelynek középpontjában egy Anni nevű 20 éves lány beszél arról, hogy biszexuális volt, de meggyógyult, miután hívő lett.

A kampányt rengeteg támadás érte a médiában, és 2018-ban sok zenész bejelentette, hogy Ruotsala miatt bojkottálni fogja a Pori Jazzt. Az igazgatót végül elbocsátották, amit ő a véleményszabadság és a vallásszabadság súlyos korlátozásának nevezett.

Nagy küzdelem

Az Iltalehti ezzel az üggyel kapcsolatos 2018-as cikke végül arra jutott, hogy bár a homoszexualitást 1981 óta Finnországban nem definiálják betegségként, sok vallási közösség továbbra is arra törekszik, hogy azonos nemű tagjai iránt vonzódókat heteroszexuálissá alakítsa. Ilyen „terápiákra" elsősorban vallási közösségeken belül kerül sor.

A Vallások Áldozatait Támogató Egyesület ügyvezetője szerint az ilyen áttérítés különösen a karizmatikus keresztény körökben elterjedt, de a szexuális kisebbségek el nem fogadása megtalálható a lutheránus és az ortodox egyház konzervatívabb köreiben is, valamint a keresztény megújhodási mozgalmaknál, mint a lestadianizmus, a pünkösdi mozgalom, a szabadegyház, az iszlám, a mormon vallás és a Jehova tanúi.

A lap által megkérdezett szexuálterapeuták véleménye az, hogy az ilyen áttérítési kísérletek alapvetően eredménytelenek és károsak az egyén önképére, önértékelésére, pszichés és testi állapotára. A Valvira, a szociális és egészségügyi ágazat engedélyezési hatósága 2013-ban megtiltotta, hogy egészségügyi szakemberek szakmai tevékenységük részeként korrekciós terápiát folytassanak. A szabad időben végzett ilyen tevékenység azonban nem tilos.

A szexuális és nemi kisebbségek jogaiért küzdő Seta egyesület mentális erőszaknak tartja a korrekciós terápiát.

Jani Toivola, a Zöldek parlamenti képviselője már 2018-ban kérte a kormányt, hogy minősítse törvényellenesnek a korrekciós eljárásokat.