Tanárokat rúgtak ki az Egyesült Államokban, mert nem akartak részt venni az LMBTQ-propagandában

Vágólapra másolva!
A V4NA nemzetközi hírügynökség arról számolt be, hogy az amerikai Oregonban azért rúgtak ki két tanárt, mert ellenezték, hogy az intézményi LMBTQ-szabályoknak megfelelően olyan személyes névmáson kellett volna hívniuk a diákokat, amit ők elvárnak. A pedagógusok politikai alapú eltávolítása miatt több tucatnyian tüntettek az iskola előtt. 
Vágólapra másolva!

Július közepén nyilvános meghallgatás után rúgtak ki két középiskolai tanárt az amerikai Oregon állam megyeszékhelyének, Grants Pass városának hetedik körzetében.

A két iskolai dolgozó “bűne” az volt, hogy felszólaltak az iskola LMBTQ-szabályai ellen. A középiskola korábbi igazgató-helyettesét, Rachel Damianot és a természettudományi tanárt, Katie Medart még áprilisban küldték kényszerű szabadságra, miután egy videón kifejtették az LMBTQ-szabályokkal szembeni álláspontjukat, illetve a témában egy weboldalt is létrehoztak, I Resolve Movement néven. Véleményük szerint a diákoktól meg kell követelni, hogy a biológiai nemüknek megfelelő mosdót használják, és ellenezték azt a szabályt is, amely megkövetelné a tanároktól, hogy olyan személyes névmásokon szólítsák a diákokat, amit ők akarnak (vagyis nem a nemüknek megfelelőkön).

Damiano és Medart nyilvános meghallgatásán egy külsős felügyelő megvizsgálta azokat a panaszokat, amelyek a két pedagógussal szemben felmerültek, vagyis, hogy megsértették-e a körzet irányelveit. Kirk Kolb, az iskolai körzet felügyelője végül mindkét alkalmazott elbocsátását javasolta. Ezek után az iskolatanács tagjai szavaztak a végleges döntésről. Mindkét tanár esetében négy igazgatósági tag szavazott a felmentés mellett, három pedig ellene.

Tüntettek az LMBTQ-propaganda terjedése ellen felszólaló tanárok mellett az amerikai Grants Passban Forrás: Facebook

A legfőbb érv kirúgásuk mellett az volt, hogy a tanárok a munkaidejükben is foglalkoztak az I Resolve Movement weboldallal. Emellett azzal vádolták őket, hogy “politikai kampányt” folytattak a tankerületben. A meghallgatások során mindkét tanár tagadta a politikai kampány vádját, illetve azt is kijelentették, hogy a munkaidejük során soha nem foglalkoztak a közösen indított weboldallal.

A meghallgatás helyéül szolgáló épület előtt, és a középiskolánál nagyjából 65 ember tiltakozott mindkét pedagógus elbocsájtása ellen. A tüntetések nagyjából négy órán át tartottak.

A pedagógusok még áprilisban, amikor felfüggesztették őket, pert indítottak az iskolakörzet ellen. A körzet legújabb lépése valószínűleg újabb jogi lépésekre készteti a kirúgott pedagógusokat.