Egy svéd LMBTQ-szervezet volt alkalmazottjának, aki ellen több férfi megerőszakolása és szexuális zaklatása miatt indult büntetőeljárás, a bíróság a fellebbezést követően enyhítette a büntetését. Az LMBTQ-lobbi borzasztó erős Svédországban, szinte mindent el tudnak érni. 

Hatrendbeli nemi erőszak és kétrendbeli szexuális zaklatás vádjával indult eljárás a stockholmi székhelyű Svéd Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű, Queer és Interszexuális Jogok Szervezetének (RFSL) egy korábbi alkalmazottja, az 56 éves Pablo Leiva ellen, aki a gyanú szerint tömegesen erőszakolta meg a Svédországba érkező migránsokat.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a bűnöző több 26 és 28 év közötti menedékkérőtől követelt szexuális szolgáltatást 2018 eleje és 2019 vége között. A férfi egyébként azoknak a bevándorlóknak a kiszolgáltatottságát használta ki, akik jogi tanácsot kértek tőle azzal kapcsolatban, hogyan maradhatnának az országban, és hogyan kerülhetnék el a kitoloncolást. Paulina Pilati stockholmi főügyész azt nyilatkozta, hogy a felperesek nem önként vettek részt a szexuális aktusokban, "megértették, hogy szexelniük kell vele, hogy segítséget kapjanak a Svédországban maradáshoz":

Először négy évre ítélték el az erőszakoló LMBTQ-aktivistát, de a Sveriges Television (SVT) svéd állami televízió múlt heti tájékoztatása szerint ezt a fellebbezést követően három év négy hónapra csökkentette a svéd bíróság. A döntés meghozatalakor - döbbenetes módon - hangsúlyosan vették figyelembe, hogy az 56 éves férfi a történtek miatt elvesztette a munkahelyét. A másodfok a két nemi erőszak körülményeit sem látta egyértelműnek: ítéletében váratlanul felmentette Leivát a két vádpont alól, mondván, nem bizonyított, hogy a menedékkérők akaratukon kívül vettek részt a szexuális aktusban. A váratlan fordulat is azt mutatja, hogy 

az LMBTQ-lobbi borzasztóan erős a skandináv országban.

PrideForrás: Facebook

Majeed Alnashi, az egyik bántalmazott férfi ügyvédje a másodfokú ítélet után azt mondta a svéd médiának, hogy nem hagyja annyiban a történteket, és a svéd legfelsőbb bíróság elé viszi. Így vélhetően nincs még vége a büntetőeljárásnak. 

Svédországban őrült módon terjed az LMBTQ-propaganda, ami mostanra már a legkisebbeket is érinti. Ahogy az Origo is beszámolt róla, a skandináv országban nemcsak az iskolákban, hanem évek óta az óvodákban is aktívan jelen vannak az LMBTQ-propagandisták, akik már nem elégszenek meg az LMBTQ népszerűsítésével, hanem a két nem teljes felszámolását tűzték ki célul.