Tízéves gyerekeket kérdezgettek a szülők engedélye nélkül genderproblémákról egy amerikai iskolában – videó

Vágólapra másolva!
A szülők tudta nélkül töltettek ki egy "esélyegyenlőségi felmérést" negyedik osztályos amerikai diákokkal, akiknek azt mondták, hogy ne szóljanak a szüleiknek a felmérésről, aminek keretében néhány kérdést meg kellett válaszolniuk a gender identitásukról is – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Fox Newsra és a Post Millennialre hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Haylee Yasgar az amerikai Sartell Minnesota állami iskola negyedik osztályos tanulója az édesanyjával nyilatkozott a Fox and Friends műsorban, ahol egy titkos esélyegyenlőségi felmérésről beszélt, amit

a szülők beleegyezése nélkül töltettek ki negyedikes diákokkal.

A lány elmesélte a felméréssel kapcsolatos személyes tapasztalatait:

Ezek után megkérdezték a gyermek édesanyját, hogy mi volt a reakciója, amikor hallott a felmérésről, és arról, hogy a gyerekeket hallgatásra szólították fel. A szülő elmondta, hogy tájékoztatták őket arról, hogy ellenőrzések lesznek az iskolában, de

erről a felmérésről nem szóltak senkinek.

"A lányom ezek után hazajött, és elmondta, hogy a tanára azt mondta neki, 'nem hagyhatsz ki egy kérdést sem, akkor sem, ha nem érted azokat'. A felmérés végeztével a gyerekek megkérdezték, hogy kérdezhetik-e a szüleiket ezekről a témákról, a tanárok pedig azt válaszolták, hogy

soha senkinek ne tegyenek fel kérdéseket a felméréssel kapcsolatban, és ne is mondják el egy felnőttnek sem, hogy mit töltöttek ki.

Mint kiderült, a minnesotai Equity Alliance [a felmérésben részt vevő egyik szervezet] utasította arra a tanárokat, hogy a gyermekek minél kevesebb információt osszanak meg a szüleikkel a felméréssel kapcsolatban.

– mondta az anyuka.

Megjegyzés: A magyar Országgyűlés által nemrég elfogadott, Brüsszel és Washington által hevesen kritizált gyermekvédelmi törvénynek hála meg lehet előzni a minnesotaihoz hasonló esetek előfordulását Magyarországon, hiszen a törvény értelmében nem lehet gender-propagandát folytatni a kiskorúak körében.